keresés menü

“Izgalmas volt átmenni a másik által húzott vonalakon” – Jjjanon kedvenc tetkós munkái az elmúlt egy évből

Lassan a végéhez ér a hazai underground tetkós szcénát bemutató sorozatunk. De még gyorsan bemutatnánk @Jjjanont is, aki alapvetően tervezőgrafikával foglalkozik, és bár néhány éve már tanonckodott egy szalonban, éppen a tanulmányai vonták el egy időre a tetoválás világától.

Azért az egyetemi évek alatt amennyire tudott rágyúrt a portfóliója rajzi részére, majd elkezdett magán és barátokon gyakorolni, majd ebben az újonnan kialakuló tetkós közegben találta meg a közösségét, ami egy sokkal oldottabb, lazább képi világot képvisel, mint itthon a legtöbb szalon.

Mi pedig úgy hisszük, hogy ez a pont, ahol átadhatjuk Jjjanonnak a szót!

“Talán az ilyen flash designok foglalják össze a legjobban, hogy milyen irányba szeretnék haladni. Nyilván a tetoválás egy alkalmazott műfaj, ami alatt azt értem, hogy a vendégek igényeinek is meg kell felelni. Flashek esetében viszont nincs variálás, ezért olyan emberekre kerül akik százszázalékon élik az adott mintát.”

“Ez a minta nem tetoválásnak készült, hanem pusztán egy grafikának, de egy ismerősöm kitalálta, hogy mi lenne, ha ezt felvarrnánk. Ez jól tükrözi azt, amit képviselni szeretnék – nekem a tetoválásban az a legizgalmasabb, hogy a saját rajzaimat készíthetem el egy másik technikával. Nagy szerencse, hogy mostanság egyre elterjedtebb, hogy átfedések vannak különböző műfajok között és az emberek is egyre nyitottabbak olyan designokra, amik régebben nem állták volna meg a helyüket tetkóként.”

“Ennek a tetkónak a designja tulajdonképpen egy véletlen folytán jött össze. Külön-külön létezett a vázából kitörő tigris és a virágcsokor amikor photoshopban egy layerre húztam őket. Nagyon megtetszett az, hogy a két mintának a vonalai keresztül futnak egymáson. Szerencsére más is így volt vele, ezért ebből is sikerült tetkót készíteni.”

“Ezt a tetkót barátnőmmel @tattanna_-val közösen készítettük. A grafikát eredetileg én rajzoltam, de úgy gondoltam, hogy Anna stílusához passzolna a növényes téma, ezért egy nagyon jó barátomat megkérdeztem, hogy mit szólna ha ezt ketten varrnánk fel rá. Mivel a minta egyes részei fedik egymást, nagyon izgalmas volt átmenni a másik által húzott vonalakon. Jó élmény volt.”

“Tavaly sokat inspirálódtam tradicionális japán fametszetekből meg tusrajzokból, és onnan kezdtem szép lassan a saját vonalvezetésemmel átdolgozni ezeket a klasszikus mintákat, mint akár a tigris. Vannak ismétlődő motívumok a tetoválásban, amiket mindig nagy kihívás a saját képünkre úgy átalakítani, hogy közben ne vesszenek el annak az eredeti jellegzetességei.”

“Ez kis apró koponya a tavaly december végi flash dayen készült, amit @kezigranat.kell-lel és Annával közösen szerveztünk.”

“Tavaly ősszel Spanyolországban tanultam néhány hónapot, és egy barcelonai utazás során két napot egy ismerősünk műhelyében töltöttem. Ott készült ez a macskás vázás tetkó, ami eredetileg egy jóval nagyobb grafikának csak egy részlete.”

“Ritkán fordul elő olyan, hogy színekkel dolgozom, de ennél kifejezetten adta magát, hogy az alap tetoválás és az azon belüli mini tetkók elkülöníthetők legyenek egymástól.”

“Itt is hasonló volt a gondolat, mint a tetovált Jézusnál csak ebben az esetben a nagymacska foltjai lettek átalakítva kis tetoválásokká.”

A sorozat további epizódjaira a lenti linkeken tudtok átnavigálni!

MIMCZA

KÉZIGRÁNÁTKELL FEFI

AWKWARD ÁRON

CZELIZA

KÉSELÉSHAHA STEF

TATTANNA

RODHETTE LUCA