Jungle a név, amit meg kell jegyeznünk, mert 2014 többek között az ő évük is lesz – jósoltuk még januárban, és hát tényleg így legyen három azonos számjegyünk a kaparós sorsjegyen! A még mindig arctalan londoni formáció újabb szolid klippel hozakodott elő a breakes kislányos és az akrobatikusan görkorizós után, és ez is marad a mozgáskultúra-vonalon, nekünk pedig semmi fenntartásunk nincs ezzel szemben.

Viszont annyira szeretnénk már tudni, kik állnak a pofonegyszerű név mögött, hogy áprilisban jól elmegyünk a pozsonyi Electronic Beats Fesztiválra, és élőben is megnézzük őket. Aztán persze megírjuk, mit láttunk (ahogy azt tettük az itthonival is).