keresés menü

Mennyi az idő? Kettőezerkibebaszott-tizenvalahány!

Csak azért a kérdés, mert én például nagyon régen találkoztam olyannal, amiben nem világnagy faszságok hangzanak el, miszerint alázattal tartozol a hiphopnak utókor, meg respekt és összefogás – és mindeközben buta ragrímek és kopott közhelyek rohadnak halmokban -, hanem úgy merít az old school hagyományból, hogy mindeközben tök frissen hangzik az egész (a Madlib-féle régi Lootpack csapat főzött ebből a receptből elég gyakran). És mindennek tetejében még hamar rá is téved az ujjbegy a ripítgombra.

Utoljára talán ők voltak ilyenek, de végre nem kell újabb évtizedeket várni, hiszen “beat bálint összerakta csipetcsapatát.” DJ Slow-ról van szó, aki maga köré körítette kedvenc reppereit, Tinket, Nasht és Goulasch-t, és saját bevallása szerint is lehengerlő élményként hatott számára, hogy mit hoztak össze a srácok.

Ugyanis ezt hozták össze:

https://soundcloud.com/djslownet/slow-village-2000-tizenvalah

Ugye, hogy beragadt a címadó szó?

A srácok a Slow Village márkanév alatt egyelőre elsősorban single formátumban gondolkodnak, vagyis páros trekkeket jelentetnek majd meg apránként, ennek megfelelően ez itt fent a bemutatkozásuk A oldala, és március 15-én jön a B oldal is, amin a londoni énekesnő Emmavie is vendégszerepel. És aztán sorban érkezik a többi.