Ahhoz képest, hogy sosem éreztem magam öregebbnek, mint amikor először láttam a 2017-es Sziget programját, most egész jó volt amolyan szalonspiccen lévő elsőfesztiválozó módjára végigmenni egy csomó promóciós sátron, brandingelt udvaron és egyéb szpotokon.
Gifszelfit készíteni a Nokiánál, amit rögtön küldtek is emailben és adtak egy előhívott verzióban. Célba lőni a H&M-nél, és nem találni be egyik lyukba se – miután arcon lőjük magunk a műanyaggolyóval. Majd hülye plakátokkal pózolni, bemenni a nagyszínpad előtti labdás party-ra, ahol tízezer strandlasztit dobálva táncol még tízezernél is több ember valami random zenére. Epikus.
A bacardis lány azt mondta, hogy ha feltöltöm valahova ezt a képet valahova, és megmutatom neki, akkor ad egy márkajelzéses szalmakalapot. Nekem – kijelentem – így kijózanodva mégse kell, de bármely olvasónk, aki összefut vele, bátran mutassa fel neki ezt a cikket (najó “cikket”), hátha kap érte egy árnyékadó fejfedőt!
A Hungarikum Sátornál csalódás ér, zárva van már nyolckor. Cserébe csináltatok egy sokadik képet valami vurstlis részen úgy, mintha épp egy oroszlán harapná le a fejem.
Aztán jött a pont, amikor rá kellett jöjjünk, hogy hiába a három-három sör, mi nagyon-nagyon bézikben adjuk. Ez volt az a momentum:
Ezután találkoztunk a Szabó Benedek és a Galaxisok basszusgitárosával Sallai Lacival. Három magyar egy négyzetméteren, hoppá! Már vonták is fel a piros-fehér-zöld lobogót!
Apropó! Galaxisokon még esküvő is volt. De legalábbis fotózás, a lényeg, hogy megkönnyeztük.
Sziget2017: sehol sem volt tegnap nagyobb szívás, mint Wiz Khalifa buliján
Végül kitaláltuk, hogy menjünk el a magyar Vengaboysra, ami ugyebár nem más mint a Bubblegum a kilencvenes évek legmélyéről. Ők pedig hálásak voltak ezért, a táncos, igazi playbackes műsorukba még az Alice DJ-féle Better Off Alone-t is beleszőtték. Ekkor megtalált a gondolat, hogy mégis mi a fenének van itt retrósátor, de inkább elengedtem. Az bőven elég, hogy tudom, milyen a legénybúcsúsra vett Sziget.
Sziget2017: ezt az öt dolgot nagyon nagy kár lenne kihagyni az idei fesztiválon
(Diszklémer: én úgynevezett Guest-es, haver, lévén értékmegőrzőzik, Crew-s szalaggal adtuk be ezt a karikát. Noha jó volt, azért egy teljes áron vett napijegyet nem dobnánk el rá, de hetijegy birtokában egy ilyen délután szerintünk simán belefér a minél teljesebb Sziget-élmény kedvéért.)
Fotók egy része: Bonyhádi Tamás