Pár napja mi is beszámoltunk róla, illetve hát mit beszámoltunk, körbe is néztünk a szocialista múlttól tocsogó helyszínen, aztán megállapítottuk előre, hogy eléggé ígéretes lesz ez a június nyolcadikai nyárnyitó délutáni buli.
Besunnyogtunk a legendás Körszállóba, hogy megnézzük, hol tartja nyárnyitóját a Telekom Electronic Beats
Meg hát egyébként is több teret és (jó)időt a délutáni buliknak!
De most nem erről akarunk szót ejteni, hanem arról, hogy nem csak az újhullámos house és leftfield technó fog szerepet kapni a Telekom Electronic Beats budai derbijén (amire hasznos rohadtul korán odamenni, mert limitált a férőhely), de lehet okosodni is egy sort, hiszen
az ikonikus hotel Berlin termében panelbeszélgetések is lesznek, amikre úgy néz ki, nagyon is érdemes lesz beülni.
Mindez a Night Embassy of Budapest szervezésében, akikről azt kell tudni, hogy a 24 órás magyar fővárosért küzdenek, London mintájára, azzal a céllal, hogy legyen végre törődve a pesti éjszakával (és ne úgy, mint egy mostohagyerekkel, hiszen az éjszakának iszonyú fontos szerepe van), meg azért, hogy legyen nekünk is éjszakai polgármesterünk. Mondjuk Amszterdam mintájára.
És például elhívják erre a konfira Pozsony, Prága és Varsó éjszakai nagyköveteit, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. De lesznek magyar meghívottak is, akik jól ismerik ezt a bizonyos éjszakát.
És ha már itt tartunk, megkértük a Night Embassy of Budapest projektgazdáját, Danit, terítsen már meg ezeknek a kerekasztal-beszélgetéseknek azzal, hogy elmondja nekünk, mi a budapesti éjszaka 3 legnagyobb előnye, és mi az a 3 dolog, amin sürgősen javítani kell. Nem kellett kétszer kérni.