Kedves telefonról, kompjúterről, táblagépről és akárhonnan minket olvasó kattintók, örömmel írjuk azt, hogy mi premierezhetjük a magyar dreampop-szcéna zászlóshajójának, a Mayberian Sanskülottsnak a vadonatúj videoklipjét, az Ocean’s Cry-t.

A banda tavaly megjelent, Adlait névre hallgató albumáról, ami ITT csekkolható, szóval az arról való számhoz Horváth Gidéo forgatott egy kagylókban gazdag klipet Szigeti Árpi basszusgitáros ötlete alapján, de az egész Sanskülotts-tagság közreműködésével.

És ha már klippremier, akkor legyen kövér-alapon, Gidéót megkérdeztük, hogy mit jelentenek a kagylók, ő pedig eképpen válaszolt:

“A klip ötlete Árpitól jön, akinek volt egy félig megvalósított installációja, ahol egy posztamensre rárakott egy kagylót és azt a morajlást, amit hallani benne, ki akarta hangosítani. Nekem pedig volt egy videóinstallációm tavaly tavasszal, amiben rengeteg zoom volt, ez megtetszett Árpinak és a fejében összevonta a két ötletet. Én kitaláltam egy ívet a klipnek, aztán az egész együttes közösen vette fel, mindenki kamerázott, díszített, közrejárt. Végül én megvágtam és a többiek online követték a folyamatot.”