Nagy esemény a popzeneiparban, öt szinttel a mainstream alatt, az alagsori boszorkánykonyhából: a hatalmas szemű, szupertalányos, néha már nem is eviláginak tűnő Tahliah Barnett, azaz FKA twigs sok-sok mézesmadzaghúzás után ma megmutatja bemutatkozó albumát a világnak. Ő az az énekesnő, akit mi is beválogattunk a Tíz tehetség, aki bolygatni fogja az urbánus zenei darázsfészket 2014-ben című év eleji írásunkba, ő pedig kötelességtudóan, lépésről lépésről lépésre hozzá is látott, hogy beváltsa a reményeket. Amiket nem csak mi tápláltunk, hanem úgy általában a zenei sajtó.

A lemez, aminek egyetlen dala sem volt megtalálható a korábbi EP-ken, hivatalosan augusztus 12-én jön ki a Young Turks kiadónál, ma viszont már hallgatható az iTunes-on, ide klikkelve.

Kicsit lejjebb gyorselemezzük a dalokat!

Preface (00:00-01:46) >>> Tahliah szirénszerű kántálással csal be a katedrálisába. Tapogatózunk, még Vágó István sem tudná megmondani, hol járunk.

Lights On (01:47- 06:08) >>> Mintha egy kilencvenes évekbeli R&B-t programoztunk volna be egy 3D printerbe, aztán újraöntöttük volna valami újonnan feltalált polimer formába. Atomokra bomlik alattunk az esti randin a szív alakú kanapé.

Two Weeks (06:10-10:14 ) >>> “Tudom, hogy fáj. Tudod, hogy oltom a szomjúságot.” Előtérbe boltosodik ének és hullámzó szinti, meg a szív is. Lesz még ez angol bulifilm-aláfestő annál a jelenetnél, amikor a hosszas rágódás után ismét bekövetkezik a nagy egymásra találás az értelmetlen klubozás után. SNITT, SZEX.

Hours (10:18-14:51) >>> Elszórtan nyesekedő dobok hágnak össze a ketaminos lázálommal. Hány óra van? Hány óra telt el? Kinek van arról fogalma? Könnyen befogadható dallamú ének hág össze a glitchesen disszonánskodó mellékzöngékkel. Ilyen lenne a trip-hop, ha ma találnák ki.

Pendulum (14:54-19:50) >>> Az énekesnő személyes kedvencében nagyon el akarnak szabadulni a plasztikdobok, de a vékonykán is borzongatóan uralkodó orgánumával keltett békés gömbvillámokkal a helyükön tartja őket.

Video Girl (19:55-23:38 ) >>> Ritmuslassulásokba bonyolódó, csodálatosan magabizonytalan slow-jam egy kelet-londoni tizennégyemeletes tetején, belemerengve a messzeségbe.

Numbers (23:42-27:22) >>> BEPRÓBÁLKOZIK A PSZICHÓZIS! A szám végén pedig megpróbálja elhitetni, hogy nincs is itt.

Closer (27:24-31:07) >>> Kiskarácsony eljött nyáron, szoftbizarr new age csomagolásban.

Give Up (31:09-35:23  ) >>> Hazudnék, ha azt mondanám, itt már nem fáradtam bele kicsit az IDM+soul receptbe, vagy csak túlzottan azzal számoltam, hogy többféle étel lesz kifőzve belőle. Nem is a legerősebb dal.

Kicks (35:26-40:49) >>> Twigs kázi kivonatolja nekünk az egész albumot egy eposzibb ívű zárással, ami úgy karakteres, hogy továbbra is megőrzi szuperképességét: a hangok közötti szellősség erejét. Jönnek a meg-megugró ütősök, kibomlik a fátyolének, ami egyszerre ölel magához és marad magára egy fekete kisbolygón, se veled, se nélküled, a háttérben pedig folyamatosan virgonckodnak a harmóniaellenes sávocskák. Hogy a végén úgy vegyük le a fülest, hogy kicsit azért beleragadtunk ebbe az univerzumba, ami után már egyetlen R&B-hibridre sem tudunk úgy nézni, mint eddig, és keresni fogjuk benne a kicsavart agybajt. Ami nem baj.