Már bocs, de nem megmondtuk, hogy fogunk még róla hallani? , a girl next door-típusú dán énekesnő, akinek az előbb linkelt poszt mögött található dalától elismerően hümmögtünk, ismét bekerült egy csomó figyelemreméltó zenei blog fókuszába, most éppen azzal, hogy egyenesen a globáltwerk-királyt, Diplo-t sikerült behúznia egy kis zenei alapanyagért. Ami nagy dolog, hiszen Diplo ugye a legelfoglaltabb producerek egyike.

Mégis összetehetjük a két szép kezünket, hogy erre igent mondott, mert az – amúgy hivatalosan október 20-án megjelenő – dal annyira ül, hogy egy forgóbika sem tudná ledobni magáról. Hallgatni, hallgatni, hallgatni!