Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a nyomorúságot, ami az ablaktáblákon túl történik, úgyhogy ajánlunk pár aláfestést.

Actress – AZD

A nem létező kietlen tájakra írt, koszosan örvénylő pulzálások nagymestere, Darren Cunningham visszatért. Szám szerint ez az ötödik albuma, és természetesen további kiterjesztése introvertált világának: gyönyörűségesen magába hajló, szürkén színes, néha szétesőnek tűnő, pedig nagyon is egyben van. Egyértelműen a hónap kísérleti elektronikus mesterműve, de tőle ez valahogy nem annyira meglepetésszerű.

Vanbot – Siberia

Nem simán csak jól rímel a sistergő esőre a svéd producer és két közreműködőjének közös lemeze, de a sztori sem apróság mögötte: Moszkvában felszálltak a transzszibériai expresszre, majd tizenhét nap múlva némileg leharcoltabban, de egy kész hanganyaggal leszálltak róla Pekingben. Az összes zene ott, a vonatfülkében született, egyetlen hangot sem raktak hozzá utána.

Dopplereffekt – Cellular Automata

Gerald Donald detroiti zenész (aki egyébként a Drexciya nevű, ugyancsak fontos projekt felét is képezi) Dopplereffektként 1999-ben elhelyezte az andergrandtérképen a Gesamtkunstwerk című, szerintem amúgy legendás, szikár-nyers szurkálós elektrókkal és Kraftwerk felé elejtett kikacsintgatásokkal meghintett lemezt, majd évekig inaktív lett, később is csak vissza-visszatéregetett, és a 2007-es második nagylemeze óta nem is csinált újat. Mostanáig! Az új cucc ütemmentes, kozmoszaromájú utazás, amire kiválóan lehet bámulni az ablakon túl történő esőzést, esőzéseket.

Teengirl Fantasy – 8 AM

Bár a hét évvel ezelőtti bemutatkozó 7 AM című lemezükön foglalt helyet az In The Rain című dal, egyrészt annak a hangulata inkább egy nyári esőre hajazott a Bánkitó mellett, másrészt ez itt már a legújabb release, tehát ezt ajánljuk, alássan. Logan Takahashi és Nicholas Weiss trekkjei az itt soroltak közül a legpozitívabb kicsengésűek, hadd legyen egy ilyen is, hiszen a szürkeség mögül is egyszer előmászik a nap sugára: zaklatott dobok, ekhangoltnak tűnő szintik, töprengős állapotok, trópusi nedvesség, esetlenségében is szerethető az egész, ne is firtassuk tovább.

Blanck Mass – World Eater

Az utolsó lemezt a legtávolabbi tűrőképességi határokkal bíró olvasóknak ajánljuk, az ugyanis már nem sima eltompulás a kopogó esőcseppekre, hanem egy igazi rohamszerű támadás erre a geci áprilisra. Az alkotó, Ben Power szerint a lemez reakció életének egy olyan, nem túl távoli szakaszára, ami hemzsegett az agressziótól, a zavarodottságtól és a frusztrációtól, ezt pedig zajos inudsztriális tánczenével forgatta ki magából. Ami meg az album címét illeti, az “arra az emberben lakozó szörnyetegre utal, ami ha csoportba verődik, akkor megakadályoz minket, hogy előre, a jó dolgok felé haladjunk.”