Keddtől ismét zivatarokkal barátkozhatunk, de ne feledjük, a nyár nem megy sehová! Ezért további hőhullámokhoz ajánlunk három, egymástól nagyon különböző lemezt, amik abban pendülnek egy húron, hogy egy függőágyban nagyon tudunk tőlük mosolyogni. És itt, a cikkben azonnal streamelhetők is!

Jungle – Jungle
A brigád, akk úgy építették bele magukat a könnyűzenei köztudatba, hogy jóformán semmit nem lehetett róluk tudni, a saját arcuk is helyett inkább bréktáncoló kiscsajét és fekete görkorimágusokét mutogatták a videóikban – de végül persze kiderült, hogy két londoni zenészhaverról van szó -, bő egy hete és sok teltházas koncertet követően végre feloldoztak mindenkit a hype nyomása alól, és megjelentették első nagylemezüket.

Valljuk be, ilyen homályoskodó felvezetés nélkül aligha figyeltünk fel volna rájuk annyira, hiszen abban a lassú lefolyású funk műfajában alkotnak, ami mindenekelőtt a 70-es években volt kuriózum, és igazából csak némi szofisztikált szintetizátorozással bővítették ki, félúton Marvin Gaye és a fátyolos chillwave között. Ez viszont épp elég ahhoz, hogy sorban pisszentgessük mellé a sörikéket!

Ken Park – You Think About It Too Much
Az ember, nem a film! Ezt lényegesnek tartja magáról megjegyezni a szerző Facebook-oldalán, és lényegesnek tartjuk mi is. De lényegesnek tartja azt is, hogy ez a debütalbum mindössze egy Roland MC-303 és egy BOSS SP-505 segedelmével készült, ősrégi house-hangmintákat felhasználva, egy sötét és füstös berlini tél folyamán.

Ami a cső végén kijön, az egy, a baggy-re kikacsintós (ami a késő 80-as évek végén feltűnt, aztán gyorsan eltűnt brit műfaj volt, a pszichedelia és a korai szmájlis elektronikus tánczenék által befolyásolva, olyan nevek űzték, mint a Happy Mondays, a Stone Roses vagy a Primal Scream), szinkópázva táncoló ritmusokkal és falzettóénekekkel kitömött, lassan menetelő leftfield elekronikalemez. Ennél jobb nyári album málhákkal megrakott, hosszú, lerobbanó személyvonatozásokra talán nincs is. Van még teendő? Ja, nyitni egy Millert!

Alvvays – Alvvays
De ne maradjanak seggre ejtve azok sem, akik a nyarat inkább a bájosan csilingelős, zengetett gitáros beach-szörf-rockkal szeretik összekötni: ami 2010-nek volt a kaliforniai Best Coast, az 2014-nek a torontói Alvvays. Igaz, ők még azt is tudják, hogyan lehet ezekbe az elsőre életvidámnak tűnő tengerparti dalocskákba belepasszírozni pár mélyebbre szántó kérdésfeltevést. De aggodalomra ok nincs, Molly Rankin énekesnő szövegét úgyis nehéz kivenni, úgyhogy simán mehet tovább a söröcskével kísért frizbizés a Zimmer Frei táblák harminckét fokos árnyékában.