Ja, hogy miért? Ja, hát mert ismét van Színes Város Fesztivál, a Budapesten évenként megrendezett, tűzfalfestésekre épülő félig streetart-, félig városszépészeti projekt. És itt az első megáldott fal!

A 2016-os év tematikájában a városra és a vízre, valamint az olimpiára épül (ez utóbbit, gyanítjuk, bele kellett építeni a koncepcióba, hogy a szervezők elnyerhessék a főváros teljeskörű rokonszenvét, pedig mindenki tudja, hogy Budapest büdzséje és ennek nyomán mindenki azzal jár a legjobban, ha nem nálunk rendezik meg az ötkarikás játékokat).

A főváros különböző pontjain megszülető alkotásokat magyar és külföldi – lengyel, spanyol, orosz, francia, brit – művészek készítették, vagy ebben a pillanatban is készítik valahol. A nagyméretű falak megfestését komplex felújító munka, hőszigetelés előzte meg, aminek célja, hogy fejlessze is az adott kerületek társasházainak lerobbant állapotú tűzfalait városszerte. Szóval nem ám csak céltalan festegetés zajlik, emberek! ;)))

A nyitó tűzfal – az ötödik kerületi Arany János utca és Sas utca sarkán – FatHeat és Ciripp közös, mesebeli dimenziókba vezető munkája.

És ha már húsztizenhatot írunk, illik reagálni is a Kor Fantasztikus Kihívásaira: idén már Augmented Realityvel, vagyis kiterjesztett valósággal egészítik ki a frissen elkészült festéseket, ami azt jelenti, hogy

egy mobilapp az okoseszközökön megeleveníti, életre kelti a falfestményt.

Ebben a magyar fejlesztésű AR-applikáció, a LARA csapata volt a segítségükre. Teslér Judit, az app értékesítési igazgatója azt mondta, számukra is kihívás volt ez a feladat, már csak azért is, mert a közösen létrehozott újszerű képi megjelenítés lehetőséget ad az AR technológia felhasználásával egy új kommunikációs csatorna megnyitására.

Pénteken este 9 órától várnak mindenkit, aki kíváncsi, milyen animáció készült a tűzfalra, amit be is mutatnak a 325 négyzetméteres felületen egy gigászi vetítő segítségével.