Meglepő felméréseredményről számolt be a Dazed. A New York-i fiatalok vásárlási szokásait vizsgáló kutatás eredménye ugyanis azt mutatta, hogy a mai tinédzsereket egyre kevésbé érdekli a divat, megfelelnek nekik a H&M-es cuccok vagy akár a nagy márkák másolatai is,

legtöbb pénzüket pedig a telefonjukra és étkezésre költik.

Az interjúk alapján több okot is meg lehet nevezni. Mindenek előtt ott van az öt-hat évvel ezelőtti világválsággal megérkező takarékos szemlélet. Míg ugyanis egy jobb telefont két évig minden nap tudunk használni, addig ennyi időre ennek az árának sokszorosába kerül a vele megegyező minőségű öltözködés.

Megnézni is elég, minek megvenni?

A másik ezzel összefüggő ok, hogy a korábbi vásárló fiatalokat felváltották a böngésző fiatalok. Annak idején csak dobálták a kosárba a ruhákat, ezzel szemben manapság mindössze nézegetik az internet végtelen választékát. Ezekre még azt is mondhatjuk egyébként, hogy tulajdonképpen jó tendenciák. Tényleg tök hülyeség csomó pénzt elszórni ruhákra, az okostelefon pedig sok mindenben jobbá teszi az életünket.

Az a jó étterem, ahol van wifi

Érdekesség, a kutatás arra enged következtetni, hogy az éttermeket is az okostelefonok húzzák fel. Egész egyszerűen ezek hosszú távon, napról-napra sokkal inkább Instragram-kompatibilis helynek számítanak, mint a ruhaboltok. A fiatalok el is mondták, hogy az alapján választják ki a helyeket, hogy van-e ott wifihálózat vagy sem.

Smartphone hangover

Mielőtt azonban túlságosan elragadtatnánk magunk a csodálatos okostelefonoktól, elmesélnénk, hogy egy másik tudományos felmérés során a kutatóknak meg kellett alkotniuk a “telefon-másnaposság” fogalmát, ugyanis egyre inkább úgy fest, hogy az okostelefonok elalvás előtti használata megszakításokkal teli, álmatlan éjszakát eredményez. Ez ismerős sztori?

(via DazedApartmen Therapy)