Mi ugyan igyekeztünk szűrni, és így mindössze egy erősebb momentumot emeltünk ki belőle, de az utóbbi időkben újra Kanye Westtől volt hangos az internet. Újra bratyizott Trumppal, kiadott egy olyan számot Lift Yourself címmel, aminek valami olyasmi az egyik versszaka, hogy

“Poopy-di scoop, scoop-diddy-whoop, whoop-di-scoop-di-poop, poop-di-scoopty, scoopty-whoop…”

Majd azt is kijelentette, hogy a rabszolgaság egy choice, azaz választott dolog volt. Nos, hát ezekről készített egy háromperces horrorvígjátékot az Atlanta című szupersorozat főmindenese, a Childish Gambino néven repperként is dolgozó Donald Glover a Saturday Night Live hétvégi adásához. Íme az A Kanye Place című darab:

Aztán volt ott még egy Migos-paródia is ám!

Valamint eljátszotta két új számát élőben:

Ez utóbbinak a zseni klipjéről pedig már hétvégén áradoztunk:

A nap videója most egyben a hét legkeményebb klipje

Az pedig ITT van elmesélve, hogy az Atlanta miért olyan jó sorozat.

(via)