Mindenképp másnapos leszel.

Bővebben: mindenképp másnapos leszel, ha sok szeszt locsolsz az arcodba be. Német és angol kutatók mutatták ki ezt, akik kilencven önkéntessel végezték el a jó öreg sörre bor, bármikor-szólást romba döntő tesztet.

A 19 és 40 év közötti vállalkozó szellemű italozók először kaptak egy tisztességes vacsorát, majd három csoportra osztották őket: az elsőben két és fél korsó lágert majd ezután négy nagy pohár bort kaptak, a másodikban ugyanezeket, csak fordított sorrendben, a harmadik csapat pedig csak bort, vagy csak sört, de ugyanannyi alkoholtartalommal.

Mindenki 0,11 százalék véralkoholszintig vedelt.

Majd egy hét múlva megismételték ugyanezt, csak fordított sorrendben, aki sörrel kezdett, az most azzal fejezte be, aki pedig csak sört ivott, az most csak bort ivott, és így tovább.

És az eredmény: nagyjából mindenki ugyanolyan csúnyán lett másnapos.

A kutatás vezetője, Kai Hensel szerint ugyanakkor a kísérlet még továbbgondolásra szorulhat, hiszen fehérborral teszteltek, vörössel nem, és a fasza kis felesek is kimaradtak. Na, az a kísérlet lesz csak bomba.

Szóljon is egy témába vágó szobathelyi reppzene a 90-es évek közepéről, a NYOMJUNK EGY KIS SZESZT A FEJBE című mestermunka!

(via)