A képmegosztó nem csak hogy bejelentette, de az Egyesült Államokban már be is röffentette a felújított keresőfelületét, amivel nagyban kiterjesztheti a lefedettségét.

Noha az Instagram eddig is baromi népszerű közösségi platform volt, azért jobbára megmaradt a kezdeti funkciójánál, miszerint az ismerőseinknek megmutathattuk, épp mi van velünk, merre járunk. A mostani újításokkal azonban a hírközvetítésben is komoly szereplő lehet.

Eddig ugye személyekre és tagekre kereshettünk rá mindössze. Mostanból azonban az Instagram – a preferenciáink szerint – ajánlani is fog éppen pörgő eseményeket vagy helyszíneket.

Például egy aktuálisan hájpolt futballeseményt vagy fesztivált.

Illetve nézegethetjük a kurátoraik által összeboronált képgyűjtéseket, valamint rákereshetünk nyaralási helyszínekre és éttermekre is.

Ez utóbbiak nagyjából eddig is működtek, csak csomó béna és indokolatlanul betagelt képen kellett átrágni magukat, hogy megtaláljuk az igazán relevánsakat. Mostantól azonban ez is megváltozik, hiszen az egyes hashtagekre rákeresve rögtön megkapjuk a legnépszerűbb vonatkozó képek gyűjtését is.

Ezekkel a tematikus, szelektált és fókuszált képgyűjtésekkel és a hozzájuk tartozó leírásokkal pedig az Instagramból egy konkrét híroldal válhat.

Mint mondtuk, ez a frissítés még csak az USA-ban él, de hamarosan érkezik a világ többi országába is. Mi várjuk szeretettel!

(via NPR)

Nyerj Acer tabletet 2016. október 17.- november 16. között! (X)