Szerencsére ez a minden annyira kevés, mint amennyire egyszerű az oldal maga.

Minél sikeresebb valami, annál valószínűbb, hogy megjelennek a trónköveteléssel próbálkozó béna utánzói, jobb esetben a valamilyen új irányokat pedzegető alternatívái. Pierrot még csak mások által megírt kaliforniai hiphop-alapokat sikkasztott Ganxsta Zolee albumokra, de Madlib már forradalmasította a hangmintatolvajlást. Egy csomó app csak másolni akarta az Instagramot, de az anti-Instagram legalább radikálisan gondolta újra a mobilfotózást. Az iWiW még csak próbálkozott a Facebook nyomába szegődni némi szedett-vedett ráncfelvarással,

de az Ello már egy olyan kanyarból érkezik, ami ugyan eddig is létezett, csak senki nem lépett rá.

Ami nagyjából így írható le: egy olyan social network, amit nem valamelyik tech-óriás indított útjára, és nem csillivilli és szerteágazó, hanem funkcióorientált és szerethető. Meg hát, könyörgöm, MINIMÁL!

Azt pedig, hogy egyre több kutatás számol be arról, mennyire nem menő már a Facebook a feltörekvő generációk körében, és hogy általában is megcsömörlöttek tőle az emberek, kézzelfoghatóvá teszi az a tény is, hogy hirtelen az – egyébként július óta létező! – Ello lett az oltári módon hip social platform, amire mindenki meghívóért kuncsorog (én délután írtam ki a Facebookomra, hogy volna öt darab, úgy tíz másodpercen belül pattogtak fel a chatablakok a monitoromon, de még órák múlva is jöttek az elkésett érdeklődők). Az Independent szerint az oldal három-négy naponta megduplázza tagjainak számát, és óránként többtízezren akarnak csatlakozni.

Miért robbant fel ennyire?

Az amerikai melegek, leszbikusok és transzik felháborodásból tolták az oldalt előtérbe – aztán elindult az magától -, miután többüket letiltott a Facebook arra hivatkozva, hogy nem az igazi neveikkel regisztráltak. Az Ello-nál ilyen korlátozás nincs. Sőt, sok egyéb dologban is messze elhajlanak a Nagy Kék Testvértől, a manifesztójukban leírnak mindent:

Vagyis itt nem lesznek reklámok, és nem szolgáltatják ki az adatainkat harmadik félnek. Nem bizniszt akarnak az alkotók, hanem KÖZÖSSÉGET.

Ilyen célokat persze könnyű kitűzni, ha az ember eredetileg csak a művész és dizájner haverjaival együtt, egymásnak húzza fel az oldalt – mert itt ez történt. Az oldalon meg az történt, hogy egyszer már össze is roskadtak a szerverek a nagy roham miatt, ezekben a percekben (most vasárnap este tizenegy előtt járunk) pedig azt írják, hogy már DDOS-támadást is intéztek ellenük. Az ilyesmi a népszerűség fontos fokmérője.

Ezt látom a Noise szekcióban

Az Ello esszenciája egyelőre a bonyolítatlanságában rejlik: miután sikerült meghívóhoz jutnunk, követhetünk embereket, akiket vagy a Friends, vagy a Noise szekcióba tehetünk, és ezeket külön-külön nézegethetjük. Az utóbbi olyan, mint egy pepita Pinterest, a megosztásokat nagyban mutató barátok-részlegben meg sok minden nem történik még azon kívül, hogy látom, ki követett be éppen. Amúgy nincsen olyan, hogy visszaigazolás meg adatvédelmi beállítás, minden teljesen nyílt. A letisztultság pedig lépten-nyomon győz, tényleg nagyon fanki a fekete-fehér SZIMPLICITI.

“Nem akartunk egy olyan helyet, amit a hirdetők működtetnek, ami bányászkodik az adatainkban. Olyat viszont akartunk, ami egyszerű és gyönyörű.”

– ezt már Paul Budnitz mondja, az egyik alapító, aki egyben a Kidrobot márka alapítója is.

De hogy mennyire válik be az ügy, azt majd az idő eldönti. Nem felejtendő: volt egyszer egy Google Wave is, aminek eljövetelére térdre borult az internetnemzet, de csak addig, míg rá nem jött, hogy úgyis a Facebookon él és lélegzik mindenki. Szóval várunk, aztán meglátjuk. Csak ne ilyet kelljen látni sűrűn: