Nagy érték, ha valaki képes bocsánatot kérni – a megfelelő helyen és időben. Kapcsolatokat rakhat helyre, erősíthet meg egy jól elhelyezett és őszinte bocsánatkérés.

De ha állandóan, a legkisebb dolgokra is alkalmazod a bocsikát, akkor most figyu: a saját sikered útjába állhatsz. Ami a felszínen egy ártatlan szócskának tűnhet, az középtávon alááshatja a tekintélyedet mások előtt, nem tűnsz tőle magabiztosnak, gyengének és döntésképtelennek fognak látni miatta. És még a hitelességed is megkérdőjeleződhet.

Ismerősek ezek a fordulatok?

  • Bocsi, megismételnéd?
  • Bocsánat, de ezzel nem értek egyet.
  • Ne haragudj, de nem érek rá a héten.

Aki gyakran pörgeti meg ezeket a nyelvén, azok többnyire vagy nem biztosak magukban, befelé fordulók, vagy éppenséggel nagyon is öntudatosak, esetleg szigorú családban nevelkedtek, vagy borzasztóan fontos nekik, hogy mindenkivel szuperül kijöjjenek.

Olyan is akad, aki akkor alkalmazza, ha hirtelen a “nagykutyákkal” azonos szintre kerül, és fél tőle, hogy ehhez nincsenek meg a kellő képességei (pedig esélyes, hogy simán megvannak, ha egyszer odakerült szakmailag).

Szóval a fenti fordulatok ilyen üzeneteket küldhetnek rólunk:

  • Nem vagyok őszinte.
  • Tartok tőled.
  • Nem bízok abban, hogy megadod nekem azt, ami jár, ha nem vagyok veled szuperkedves.
  • Nem hiszem, hogy elég jó vagyok ahhoz, hogy beszéljek hozzád, kérjek tőled bármit, a társaságodban legyek, stb.

Nos, most a kemény igazság pillanatai jönnek, de mint tudjuk, a kemény igazságokkal való szembenézés után tudunk csak fejlődni valamiben. Szóval tegyük fel a kérdést magunknak:

kértünk-e valaha bocsánatot az alábbi dolgok valamelyikéért?

  • azért, mert nemet mondtuk valamire
  • mert győztünk valamiben
  • mert megérdemelt fizetésemelést kértünk
  • mert dühösek lettünk egy igazságtalanság miatt
  • mert véleményünk van
  • mert megrohantak az érzelmek
  • mert sírtunk
  • mert elájultunk
  • mert hánytunk
  • mert megsérültünk
  • mert a saját szükségleteink kielégítése felé tendáltunk.

Négynél is többre mondtál igent?

Akkor esélyes, hogy azok közé tartozol, akik már előre bocsánatot kérnek, hogy elkerüljenek egy későbbi potenciális negatív reakciót. Mintha már akkor meg akarnád fésülni a hajad, mielőtt az összeborzolódott volna.

Mivel ez a szómágia a beszélgetőpartnert már előre lefegyverezheti (aki, ha még mérges is volt ránk, egy bocsánatra hamar úgy reagálhat, hogy “áh hagyd, ne is törődj vele”), az ember hamar elkezdheti használni a bocsánatkérést olyan szitukban is, ahol arra semmi, de semmi szükség nincs. De, mint feljebb kifejtettük, ez a bocsánatkérés-függőség egy idő után nem fog túl jót tenni a megítélésünknek.

De akkor mi a megoldás?

A következőt tedd inkább bocsizás helyett: a másokkal folytatott kommunikációdban – és különösen a munkahelyeden – legyél lényegretörő, rövid, direkt, és NE mentegetőzz! Mondd el az állításodat az adott problémáról, majd hogy hogyan fogod azt megoldani. Aztán HALLGASS EL.

Bocsánatkérés helyett inkább mondd azt, hogy köszönöd a megértést (de muszáj volt harmadszor is átraknod a meetinget stb.), ha valaki beletapos az érzelmeidbe, akkor pedig jelentsd ki őszintén, hogy ez most fájt. Nem “bocs, de ez fájt”, hanem “ez most fájt.” Ha a saját hibádból úszik el a munka, akkor persze kérj bocsánatot, de SOHA NE KÉRJ BOCSÁNATOT másvalaki helyett, vagy mert hülye az ügyfél.

De mielőtt kiöntenénk a gyereket a fürdővízzel együtt, azt azért szögezzük le, hogy a gyakori bocsánatkérés mögött állhat a mások irányába érzett mély empátia is. A Harvard és Wharton kutatói pedig még azt is kimutatták, hogy bizonyos bocsánatkérések bizalomnövelőként is működhetnek.

De, mint mondtuk,

bocsánatkérés és bocsánatkérés között van különbség – és ha a feleslegeseket leépítjük, akkor az az érzelmi többlet, ami így majd elveszettnek tűnik, visszajön másképpen: önbizalomban és önbecsülésben.

És ez az igazi érték.

(Cikkünk a Fast Company tanulságos cikke nyomán született.)