Mert valami ilyesmi volt a céljuk. De a reakciókból úgy tűnik, nem sült el valami jól.

Ebbe most nyakig beletenyereltek. Hate Couture néven csinált egy kollekciót a múlt hónapban az olasz márka, egy “u” betűt kiemelve a klasszikus kifejezésből, és olyanokat győzve meg a kampányban való szereplésre, mint Nicki Minaj, Gucci Mane vagy Bella Thorne. A kampány missziója az lett volna, hogy

felhigítsanak és semlegesítsenek olyan, egyébként sértő kifejezéseket, mint a FAGGOT vagy a SLUT.

És tegyék mindezt úgy, hogy öles betűkkel ruhákra rakják őket.

Szóval a Diesel kreatívjainak az alap elképzelése az volt, hogy ha valaki magán hordja ezeket az amúgy provokatív szavakat, azzal kvázi megöli az erejüket, nevetségessé teszi, kiüresíti őket.

Csak éppen ezek annyira súlyos terminusok, hogy a közösségi médiában sokan sokkolódtak az elképzeléstől.

“Ezek részegek ott a Dieselnél?!”

– tette fel a kérdést a PR-szakértő és melegaktivista Nick Horbowj a Twitteren, kiegészítve azzal, hogy “nem vagyok cukorból, de ez valami borzasztó.” Volt, aki azt mondta, érti, mi akar lenni az üzenet, hogy mit akartak elérni, de ez már inkább gusztustalan. Volt, aki felhívta a figyelmet, hogy ezek a szavak inkább fájdalmas traumákat hoznak fel egy csomó queer emberből.

Hát, nehéz lesz ebből jól kijönni.

Mit vegyek a csajomnak? (X)