keresés menü

A piros-kék oldschool jegyében újra együtt a Pepsi és a Fila

Hirtelen nem tudjuk, mit gondoljunk, még emésztjük a látottakat.

Hiszen adott egy sportmárka, ami olyan, mint az örök lemaradó szerencsétlen fiúka a tornaórán, ami azóta sem tudta feldolgozni magát kúlstátuszba (még akkor sem, ha azért vannak már reménykeltő húzásai). És adott egy kólamárka, ami mindig csak a kullogó második volt a Coca-Cola mögött.

És akkor a két régi próbálkozó most közösen próbálkozik.

Van itt minden, mint a búcsúban, zoknitól az egyetemi sportdzsekin át az iPhone-tokig, abban viszont nem vagyunk biztosak, hogy olyan lehengerlően erős kollekcióval nézünk farkasszemet. Egynek elmegy, egy humorosnak, de azért ebből többet is lehetett volna kanyarítani annál, hogy néhány logót meg régies betűt egymás mellé pakolunk.

De a fotók legalább szépek.