keresés menü

Párizsban parádézott a Tisza cipő

Azt közölte szerkesztőségünkkel a magyar márka, amiről jó ideje nem hallottunk, hogy a nemzetközi szinten egyik legmeghatározóbb szakmai divatkiállításon, a párizsi Who’s Next Trade Show-hoz tartozó Premiere Classe-on mutathatták be 2016-os tavaszi / nyári kollekciójukat szeptember elején.

“A már jól ismert Klasszikus és Budapest kollekciók mellett nagy sikerrel debütált a Tisza legújabb mini kollekciója, a nevét az új metróvonalról kapó M4. A négy napos rendezvény 100 ezer négyzetméteren közel 58 ezer látogatót vonzott, amelyen a Tisza kollekcióját egy egyedi tépőzáras installáción tekinthette meg a szakmai közönség, valamint kizárólag a rendezvényre készített formabontó újság és a designhoz illeszkedő átlátszó táska is kiegészítette a 79 darabos minta-kollekciót.”

tisza6

A 12 négyzetméteres standot az URBA egyik tagja, Lengyel Marci tervezte, különlegessége pedig az volt, hogy a cipőket egy tépőzáras megoldással rögzítették a falelemekhez, így az érdeklődők egyetlen mozdulattal “letépőzárazhatták” a kiállított modelleket.

Aztán meg jól le is fényképezték őket, ahogy a fenti ábra mutatja.

tisza3

Az új M4 modellek – amiknek különlegessége, hogy nincs közbeeső varrás vagy ragasztás, a talpat egyenesen a cipőfelsőrészre öntik, és ez a talp állítólag tök kényelmes – októberben az Astorián nyíló popup üzletben debütálnak, közvetlenül a már meglévő Tisza márkabolt mellett.