A március elsején lezavart párizsi divathetes bemutatójára időzített a Lacoste egy 1775 pólóból álló kollekciót. A rögtön elkapkodott, egyébként 200 és 800 dollár között mozgó pólók különlegessége az volt, hogy az ikonikus krokodil helyett tíz, kihalás által veszélyeztetett faj foglalhatta el a logó helyét.

Az 1775 pedig azért 1775, mert pillanatnyilag ugyanis ennyi példánnyal rendelkezik ez a tíz faj. A kaliforniai disznódelfinnek például már csak harminc példányát tartják számon, így belőle ennyi póló készült. Értelemszerűen ez volt a legdrágább, lévén a pólók bevételét természetvédelmi célokra fordította a márka.

Eddig ez szép és jó, az internet népei közül is sokan jól fogadták a valóban ötletes kampányt. Azonban olyan, greenwashingot kiáltó hangok is megjelentek, akik szerint a Lacoste pusztán promóciós céllal nyúlt a természetvédelem témájához.

Ezt alátámasztandó többen felemlegették, hogy korábban a céget a gyerekmunkával is összefüggésbe hozták, illetve az sem tisztázott, hogy a Lacoste valóban elkötelezett-e fenntarthatóság mellett.

(via)