Ehhez pedig összeálltak a katonás minimalizmusáról ismert márkával, a Stampd-del.

A svéd bútoráruház, miután nyitott a négylábúak, aztán a házibulizók felé is, most újabb potenciális jövedelemforrást látott meg, ezúttal az omegalaza utcai divat követőiben.

Chris Stamp, aki a saját vezetéknevéről elkeresztelt, általa egyszerűen csak nyugati parti avantsreet lifestyle brandként fémjelzett márkát tolja 2011 óta, hozta a szokásos letisztult vonalait és a fekete színnek a folytatólagos szeretetét, és így született meg az Ikeával közös átlátszó cipőtartó, futurisztikus minigardrób, állat fotel, de még házi kosárpalánk és egy rakásba hányható világító cső is feltűnik a kapszulakollekcióban.

Mindez ráadásul május 1-től elvileg elérhető lesz az áruházakban (azt nem tudjuk, hogy a hazaiakkal mi a helyzet, de majd rákérdezünk), és teljesen normális, ikeás árakon.

Stamp egyébként azt is mondja, hogy

“az emberek igazából szeretnék megmutatni másoknak a gönceiket. Miért is költenél sokat egy sportcipőre, hogy aztán a szekrény mélyére rejtsd azt?”

Valóban, miért is?!
Legutóbb amúgy itt írtunk a Stampdről:

Az Új Katona: így hívják a Stampd friss kollekcióját, és nem véletlenül