Az indokolatlan szürkeegerezésnek vége! Szembejött velünk kapásból három utcai-lifestyle-sportcipellő, amiknek a fő árnyalata az annyiszor lesajnált szürke, mégis van bennük valami olyan plusz, ami kiemeli őket a mezőnyből. És amik miatt úgy gondoltuk, miért is ne helyezzük el őket el ide, a szemek elé.

Aries x New Balance

Itt van például ez a prémium velúrból és meshből álló darab, aminek a szürkéjét szinte felpofozza az a néhány rikító színfolt. Ütős megoldás egy apucipő-sziluetten. Május 17-től érdemes keresni a londoni Aries popup boltban.

Nike ACG kollekció

Ennek a részét képezi az alábbi magasszárú, aminek magas szára persze ne tévesszen meg senkit, attól ezt még nyárra találták ki, és júniusban érkezik a többi, kilencvenes éveket idéző ruhatalálmánnyal.

YEEZY Boost 700 V2

És akkor itt van ez az új Kanye-lépő, ami alighanem jobban megoszt majd mindenkit, mint a fentiek – hiszen a klasszikus TÉNYLEGRONDACIPŐ kategóriába esik a maga gyurmaszerűen kanyarodó, kicsit sem visszafogott, ortopéd, böszme vonalaival. Mintha valaki a technikai jellegű cipők jövőbemutató modernizmusának totális ellenpontját akarta volna létrehozni. Ebben az értelemben viszont egészen forradalminak is láthatjuk, ha akarjuk!

Ez pedig a pletykák szerint az év utolsó negyedévében jöhet.

Fear of God 101

Jerry Lorenzo amerikai sneaker- és divattervező legutóbbi húzása pedig ez a lépegető, ami a Fear of God márkájának legújabb sziluettje, ék alakú talppal, és a fehér és szürke színek egymást blokkoló, erőteljes jelenlétével. Szürke és fehér ennyire még nem ment jól együtt!