keresés menü

“Dal a búslakodó fickónak, aki tavasszal voltam” – Zanzinger videópremier itt!

Kevés szuggesztívebb előadó van ma magyarországon, mint a folkos-blúzos énekes-dalszerzői hagyományban utazó Micsoda Dániel, azaz Zanzinger. Ezért is külön megtiszteltetés, hogy mi mutathatjuk be a második számot az új minialbumáról, ami majd november folyamán jön ki teljes egészében a Lone Waltz Recordsnál.

Az SP24 című kiadványon amúgy a készülő Zanzinger-albumról lesz hallható négy élőben felvett szám. Az elsőt, az A Kind Of Love-ot >ITT< lehet hallgatni, a vadiúj Self Portrait At 24-t pedig fent a hozzá készült intim videó aktiválásával.

És ha már premier, akkor megkértük Zanzingert, hogy meséljen az új daláról:

“Felkeltem valamelyik nap a nyáron és gondoltam írok egy dalt annak a búslakodó fickónak, aki előtte tavasszal voltam. Nem éreztem azt, hogy úgy igazán kicseréltek volna és hirtelen minden rendben lenne és nagyon vígasztalni sem akartam magam, mert az hülyeség, de

Bele akartam fagyasztani azt az állapotot egy dalba, amiben az ember otthon ül egy üveg bor felett, cigizik a konyhában és gőze nincs róla, hogy mi hogy lesz.

Nem hiszem, hogy ez messzemenő tanulságokkal, vagy generációs igazságokkal szolgálna bárki számára, de mégis azt éreztem, hogy ha a számomra legkevésbé előnyös helyzetemet öntöm bele egy zeneileg esztétikus helyzetbe, akkor utána akármi másról is beszélhetek bármilyen dalban, amíg viszont ez nem történik meg, addig mindig takargatni próbálok majd valamit. Szóval lett ez a dal, de akkor már jóideje nem cigiztem és boroztam otthon, aztán azóta sem.”

Nem először mutatunk egyébként Zanzinger-videót, a The Country And The Cunt játékfilmszerű klipjéért például nagyon érdemes >TOVÁBBKATTINTANI<