A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
Amekkora elkeseredést okozott a világ lemezjátszóbarát és zenebuzi köreiben 2010-ben a bejelentés, hogy a Panasonic abbahagyja az analóg Technics-lemezjátszók gyártását, épp akkora felvillanyozódást okozott tavaly év elején, hogy mégiscsak folytatják az ikonikus eszköz létrehozását. Igaz, a képet masszívan árnyalta, mi több, sötét fellegeket vont fölé, hogy a csak nüanszokban korszerűsített új lemezjátszókat a korábbi nagy elődök árának négyszereséért kezdték kínálni (átszámolva 800 ezer – egymillió forint között).
Most a New York Times járt utána ennek, és kicsit többre is fényt derítettek a puszta profitorientált áremelésnél. Újságírójuk egészen a tokiói központig utazva elsőként ott ejtette le az állát, hogy a cég csillivilli, reprezentatív hi-fi szobájában bárki egy 13 milliós hangrendszeren, ezüst SL-1200-asokról hallgathat vintázs bakeliteket. Például az Eaglestől a Hotel Californiát. Meg jazzt és klasszikusokat.
De hiphopot, diszkót, house-t vagy technót nem. Ilyen lemezek nincsenek a sukár listening roomban. Amire Hiro Morishita, a Technics kreatív igazgatója ezt találta mondani:
“A koncepciónk a hi-fi zenehallgatás. A lemezlovasokkal semmi baj nincs, de marketingszempontból problematikusak. Nem úgy akarjuk eladni az 1200-asokat, mint a legjobb dj-eszköz. Az 1200-as az az 1200-as.”
Az érvelés azért totál elborult idiotizmus, mert bármelyik márka összetenné a kezét, ha egy olyan elhivatott tábora lenne, mint ezeknek a legendastátuszba emelkedett lemezjátszóknak. Ahogy a brit Cutmaster Swift, nyolcvanas évekbeli DMC-bajnok fogalmazott: ha azt akartad, hogy komolyan vegyenek, gyűjtögettél, és vettél egy párat.
A Panasonic olyannyira igyekszik leválasztani magáról ezeket a “nemkívánatos” szubkultúrákat, hogy az SL-1200G nagykövetének egy német zongoristát, Alice Sara Ott-ot tette meg. És persze küldtek egy limitált darabot az Abbey Road Studiosba is. Csak semmi berghainozás! Ez itt kérem, magaskultúra!
Michiko Ogawa, a Technics divízió vezetője rátett még egy lapáttal:
“A lemezhallgatás olyan, mint a teaceremónia vagy a virágkötészet.”
Furcsa ez az egész, a vállalkozások általában épp arra szoktak törekedni, hogy a feltörekvő generációk számára is kívánatossá tegyék termékeiket, leporolva róluk mindent, ami öreges és naftalinszagú, sőt, az elektronikus zenét és a hiphopot aki tudja, próbálja a kampányaiba beleszőni. Erre pont az a cég indul a másik irányba, amitől ezt a legkevésbé várnánk.
Mondjuk Jazzy Jeff szerint ez nem meglepő, mert szerinte igazából sosem támogatta meg a dj-kultúrát a Panasonic rendesen, csak amolyan szükséges rosszként tekintett rá. Nagy kár, mert ez lehetne az aranytojást tojó presztízstyúkja. És még lehangolóbb, hogy ezt nem hajlandók felismerni.
(Az eredeti írás, amiből kiemelgettük a lényeget, itt olvasható. Nyitókép: John Locher / Associated Press.)
Hogyan lett a Technics SL-1200 a világ legfontosabb lemezjátszója?
Trú dolog vagy elitista köcsögölés kitiltani egy klub DJ-pultjából a laptopokat?