Szombaton három jó nevű amerikai zenekar, a Zs, a Horse Lords és a Cloud Becomes Your Hand érkezik a Trafóba a soron következő Electrify-ra. A sorozat egyik kurátorával, az amúgy a 12z-ben is gitározó Szabó Bálinttal beszéltünk az Electrify-ról, az aktuális fellépőkről és arról, hogy miként illeszkednek ők az aktuális trendekbe.

Urbanplayer: – Így a tizenharmadik Electrify-hoz érve szervezőként hogyan látod ennek a sorozatnak a helyzetét, pozícióját a mai Budapesten?

Szabó Bálint: – Nehéz kérdés ez, hiszen nyugaton az Electrify-on fellépő előadók, ha nem is a mainstream részei, de vannak annyira ismertek, hogy külön-külön is pár száz fős klubokat megtöltenek gond nélkül. Közben itt a Trafóban egy különleges hangulatú helyszínen, pusztán 1900 forintos belépővel három prominens előadót lehet megnézni, mégis sokkal kevesebbeket mozgat meg. Nyilván az állami fenntartásnak köszönhetően teheti csak meg ezt a Trafó, mert nincs meg az a nyomás, hogy mindebből még nyereséget is kell termelni.

UP: – Mik a főbb szempontjaitok egy ilyen est lineupjának kialakításában?

SzB: – Amikor elkezdődött az Electrify, akkor még valamivel szűkebb merítésre koncentrált, főleg elektronikus zenei producerek jöttek. Mi Molnár Andrással (Az Electrify másik szervezője) egy szélesebb spektrumban gondolkozunk, próbáljuk tágítani az eredeti koncepciót más műfajok bevonásával, noha ez lehet, hogy kicsit kockázatos dolog. Ugyanakkor, amikor az első szervezésem volt, és Ben Frost jött, akkor teltház volt rajta, közben meglehetősen érdektelen volt, amit a színpadon csinált élőzés címén.

Hányásig azt a stroboszkópot! Avagy miért verették a szemeinket a trafós Ben Frost fellépés alatt?

Azóta viszont valamelyest elmozdultunk  egy sokkal nyitottabb irányba, de úgy, hogy közben próbáljuk fenntartani ezt egy befogadható eseménynek. Nagyon nehéz ez a helyzet, úgy érzem, hogy teljes a túlkínálat, alig van kereslet. Szuper, hogy virágzik az underground szcéna, de néha azt érzem, túl sok a program, ami egymás ellen dolgozik. De ettől függetlenül nem panaszkodom, elég szép számban szoktunk lenni, sok az érdeklődő, úgyhogy nem adjuk fel az ilyen zenék kompromisszummentes terjesztését.

UP: – Mitől lesz érdekes a szombati este?

SzB: – Most lesz az első olyan Electrify, amikor csak zenekarok lesznek. El tudtuk engedni, hogy mindenáron kell, hogy legyen valaki, aki laptoppal vagy vasakkal áll az asztalnál és csavargatja a potikat, amivel egyébként önmagában nincs baj.

Nekem azonban van némi bajom vele, szerintem nagyon fontos kérdés, hogy mitől élő valami és mikor csak dj-szett, amikor bedugja a pendrive-ját és tekergeti a potikat. Mivel én magam is gitáros vagyok, ezért inkább az élőhangszeres történet az, ami érdekel, meg a színpadi jelenlét. Sokkal bevállalósabb vonalnak tartom ezt.

Egyébként ez a kapitalizmusról is szól, hogy egy embert kell kifizessél, aki akár egy nagyzenekari hangzást meg tud szólaltatni, tehát szinte bármit meg tud csinálni egy laptoppal. És a beállás is rém egyszerű, ahhoz képest, mint amikor van tíz hangszeresed például, ahogy most szombaton is lesz. Tehát ha nagyon ki akarjuk forgatni, akkor ez a laptopos szólóelőadó vonal a kapitalizmus logikájának a kicsúcsosodása: legyen jó nagy hangerő, de minél kevesebb költséggel. Mindezt mondom úgy, hogy tudom, hogy hihetetlen zenék születnek ebből.

Ezért lesz fordulópont a most szombati este, mert kiderül, hogy mennyire bír el a brand egy olyan estét, amikor csak zenekarok lesznek. Tehát hogy továbbra is azt mondják az emberek, hogy fogalmam sincs, kik ezek az előadók, de ez egy Electrify, tehát elmegyünk rá.

UP: – A mostani fellépőket szerinted hogyan lehetne közelebb hozni, te hogyan mutatnád be őket egy random embernek, aki járatlan a témában? Akár onnan nézve, hogy miként illeszkedik mindez valamilyen kortárs irányba.

SzB: – Ez iszonyú nehéz, ilyen zenékre, ha nincs egy alap nyitottság az emberben, akkor nem fog eljönni. Én alapvetően a Zs-t (ejtsd: Zísz) akartam elhívni, őket régóta ismerem. New Yorkban van egy Trans-Pecos nevű kis klub, amit a Zs szaxofonosa, Sam Hillmer csinál. Ez egy nagyon punk helyként indult, próbatermekkel, ahol egyúttal ott is laktak a zenészek. Mára az egyik legkultikusabb hely az underground vonalon.

A dobosuk Greg Fox egy viszonylag újabb figura a zenekarban, de ő is olyan arcokkal játszott együtt, mint Ben Frost vagy Colin Stetson. Tehát ezek az emberek a New York-i instrumentális underground szcénában abszolút központi arcoknak számítanak. Nekik van egy New Slaves című lemezük, amit én nagyon sokat hallgattam, az elejétől a végéig egy ilyen improvizációs, repetitív, dinamikus folyam. A minimalista zene egyébként egy bizonyos szinten nagyon könnyen befogadható, harmonikus dolog, legfeljebb sok embernek unalmas, mert nem a klasszikus dalszerkezetet használja.

A baltimore-i Horse Lords iszonyat felkapott lett a legutóbbi Northern Spy-os lemezének (Interventions) köszönhetően, csomó európai fesztiválon is játszanak. Az ő zenéjük a struktúráját nézve számomra talán nem annyira izgalmas, mint a Zs, más viszont nagyon is izgalmas benne, hogy teljesen áthangolt hangszereken játszanak, ez pedig nekem, ha úgy tetszik, a gyengém. Évek óta én is dolgozom egy gosheven elnevezésű projekten, a munka egy része hamarosan meg fog jelenni egy angol kiadónál, az Opal Tapesnél. Ez arról szól, hogy a gitáromat addig-addig farigcsáltam, amíg egy olyan állapotba nem került, hogy gyakorlatilag bármilyen hangolásban meg tudom szólaltatni.

Itt nem egy ilyen drop D hangolásra kell gondolni, amit néha a gitárosok használnak, amikor leengeded a legmélyebb húrt egy egész hanggal. A mostani, nálunk megszokott hangolási rendszer – és a hozzá kapcsolódó gitárbundozás – a nyugati ember elméjét tükröző találmány. Ez egy lapos, primitív, végtelenül leegyszerűsített de velejéig fifikás rendszer, amiben bármilyen hangnemben szabadon tudunk mozogni. Azért valamennyire jól összecsengenek a hangok, de elmondható, hogy főleg a zongora sztenderdizálása miatt ez kábé két-háromszáz éve egyedülálló lett, de fizikai-akusztikai értelemben alapvetően akkor is hamis hangolás.

Közben a tiszta hangolás, amit az indiai klasszikus zenében is hall az ember, az a természetes, a hangok eredeti, fizikai-akusztikai arányait fenntartó rendszer. Ha mondjuk elkezdesz énekelni, és nagyjából ki tudod énekelni azt, amit belül hallasz, akkor automatikusan ebben fogsz énekelni.

A hangszer felől nézve itthon nem is lehet ilyen speciális bundozású gitárt venni. Ha megnézel egy fotót vagy egy videót a Horse Lordstól, akkor láthatod, hogy teljesen más a gitárjuk bundozása, és annak sűrűsége, mint azt megszoktuk. Egyébként a tiszta hangoláson kívül számtalan más hangolás is volt, de mára eljutottunk oda, hogy csak ez az egyszerű egyenletes temperálású rendszer maradt. És ez egy nagyon súlyos filozófiai kérdést is felvet, hogy miként lehet az, hogy megszoktuk a hamis hangokat, és tisztának halljuk őket.

UP: – Téged mint zenészt miért kezdett el izgatni alapból ez a téma?

SzB: – Még évekkel ezelőtt Krasznahorkaitól olvastam az Ellenállás melankóliáját, amiből ugye Tarr Béla csinált filmet Werckmeister harmóniák címmel, utalva a könyv egy elég fontos részére. Kvázi Werckmeister adta meg a kegyelemdöfést a hangolások sokféleségének, és általa kerültünk közelébe a ma használt hangolási rendszernek. A regényben van egy pár oldalas zenetörténeti leírás, olyan volt ezt olvasni, mintha arcon ütöttek volna. Erről miért nincsen sehol szó? A Zeneakadémián is legfeljebb az akusztika kapcsán kerülhet elő a téma, hogy miért léteznek eltérő hangolások a különböző kultúrákban, és miért létezett történetileg nálunk is oly sokféle rendszer.

Közben a hangzás szempontjából nagyon érdekes, hogyha lejátszanék valamit tiszta és temperált hangolásban, akkor tízből nyolc vagy kilenc ember megmondaná, hogy melyik a tiszta és melyik a temperált.

Érdekes lehet, hogy ha ezt a tiszta hangolást meghallod egy rockzenei környezetben, akkor érzed-e benne ezt a furcsa ízt. Mivel a tiszta hangolásban nincs meg a hamisság, a disszonanciából fakadó pulzáció, ezért sokkal lassabbnak, tisztábbnak és kisimultabbnak hat.

UP: – Készítettél egy mixet ebben a témában a 444-nek. Mondhatjuk, hogy a különféle hangolások újrafelfedezése egy aktuális téma lenne mostanában?

SzB: – Amikor az Ellenállás melankóliája hatására elkezdtem a témának utána menni, már akkor éreztem, hogy van egy ilyen együttállás, hogy a világ különböző pontjain nagyjából egyszerre jönnek rá valamire az emberek. Mintha az egymásra hatásnak köszönhetően lenne egy ilyen kollektív tudatalatti, amiből senki se vonhatja ki magát. Úgy vélem, mindenképpen erősödni fog ez a vonal, például van egy elég népszerű ausztrál rockzenekar is, a King Gizzard & The Lizard Wizard, akik a Flying Microtonal Banana című idei lemezükön ugyanezzel a hangzással kísérleteztek.

A szombati Electrify-ra ITT tudtok becsekkolni, ráhangolódásként pedig hallgassátok meg Szabó Bálint 444-nek készített mixét mindenféle fura hangolású zenével!

Nyitókép: rebekaracz.com