Az orosz elnöknek is feltűnt, hogy miként a világ legtöbb helyén, úgy a fiatalok Oroszországban is egyre több hiphopot hallgatnak. A hétvégén egy kulturális tanácsadókkal való találkozóján összefoglalta, hogy mi a reppzene három fő komponense. Ezek:
Ezek közül a drogoktól tart leginkább, összességében pedig úgy érzi, hogy a hiphop a hanyatlás felé viszi az orosz nemzetet. Tegyük hozzá, hogy mindez nem sokkal azután történt, hogy egy Husky (azaz Хаски) nevű, kormánykritikus helyi reppert 12 napra hűvösre tették egy koncertje után, amit egy autó tetejéről vezényelt le.
Szintén az elmúlt időkben történt, hogy a Budapestet is megjárt IC3PEAK duónak a 11 koncertes turnéjukból hat dátumot törölniük kellett a klubtulajdonosok passzív ellenállása miatt. Semmilyen hivatalos álláspontot nem kaptak, egyszerűen ellehetetlenítették őket.
De vissza Putyinhoz! A fentiek után azt is kifejtette, hogy tisztában van azzal, hogy ha elkezdik tiltani a reppzenét, akkor azzal csak még inkább népszerűvé és vonzóvá teszik a fiatalok szemében. Úgyhogy arra jutott, hogy ha teljesen betiltani nem tudják a műfajt, akkor legalább az irányítását át kéne vennie a Kremlnek.
Hát oké, várjuk, hogy fog ez menni!