keresés menü

Mától kezdve lehet az A38 orrteraszán napozva bulizni hétvégenként

a3802

Aki még nem próbálta, annak elérkezett az idő, hogy fejjel vetődjön bele abba az élménybe, amihez fogható csak kevés van Budapesten nyáron és tavasszal, és most nem túlzunk. (Mert amúgy szoktunk?) Szabad ég alatt a Dunán billegni, és mindehhez jó hangrendszerről öblösen megszólaló zenéket kapni hosszú ideig csak hajótulajdonosok és turisták kiváltsága volt, az A38 – ami nemrég nagy bejelentésekkel ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját – azonban változtatott ezen, ha jól emlékszünk, úgy nagyjából tavalyelőtt előtt, nem is tudjuk már, a vodkaszódák elmosták az emlékeket.

De az biztos, hogy mai napon a Lick The Click! brigádja ismét jön az arra érdemesült house-okkal az orrterasztra, ebben az évben először, és nyilván most is lesz majd a tavaly bombaslágerként becsapódó egyet-fizet-kettőt-kap koktélakció, meg persze csomó lengén öltözött ember. A széria nagy sikerű volt, tavaly ezzel az emlékezetes szettel zártak a fiúk:

[mixcloud width=”100%” height=”400px]http://www.mixcloud.com/licktheclick/20120929licktheclick-sunburst-closing-with-crimson-isua38_part1/[/mixcloud]

És ha ez nem volna elég, péntekenként pedig a Bladerunnaz szállít ugyanide soulful drum & basseket. Szóval mostantól minden pénteken és szombaton kora délutántól lehet heveredni – meg persze koreográfiákat is bemutatni – jó zenékre, a meggyőzés zálogaként pedig álljon itt pár kép a hasonló tavalyi orrteraszos eseményekről:

a3803
a3804
ltcduna
a3805
a3806