A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
Kezdődjék a lecsóbacsapás ezzel a párosssal (a fenti képen), akik az izraeli Haifában találkoztak egymással egy jazztrió tagjaiként, hogy aztán rövidre zárják a füstös kocsmában billentyűvel és gitárral zsonglőrködést, és új improvizációs terepekre merészkedjenek, immár az analóg zeneszerszámok fehérzajos világában, és már Amszterdamban. Amiben annyira magukra találtak, hogy az 2012 egyik – ha nem a – legjobb elektronikus albumát eredményezte, a Techno Primitivism-et. Amiből ki lehetett hallani korai Detroitot, krautrockot, de mindenekelőtt végtelennek tűnő hajlamot a szofisztikált, de öncélúvá sosem váló zenei megfejtésekre.
A készség az improvizációra pedig a dzsesszmúltból ered, ez is kihallható a zenéikből, amik gyakran olyanok, mint az élő fellépéseik: ahogy a Quartnak is elmondták régebben, ilyenkor legfeljebb az első pár nyitómásodperc van készen, de hogy utána mi fog történni, azt maguk sem tudják. És mi, a hallgatók sem tudhatjuk. Mindenesetre megérkezett az új lemezük, ami már most ott van az év legjobbjai között, és innen máris streamelhető.
Folytatódjon a móka finn kísérleti veteránnal, aki már Budapestet is meghódította magának a trafós Electrify sorozat keretében, és eddig foggal-körömmel ragaszkodott a feketelemezes megjelenéshez. Most azonban változtatott az álláspontján – egyszerűen azért, mert ahogy fogalmazott, “elfogyott a pénzem, már nem tudok több vinylt kiadni anélkül, hogy azok el is kelnének.” Szóval elkezdte bedigitalizálni a zenéit, jönnek is hamarosan a hónap vége felé, de addig csinált egy felvezető mixet hozzájuk. És ez itt az:
Ki mit tippel, Daniel fiú megint felhőmagasságokba pöckölte a lécet, vagy megint felhőmagasságokba pöckölte a lécet? Nem elég, hogy egy csodálatos albumot helyezett elénk nemrég, most ismét diszkózik egyet, amiről jól tudhatjuk, hogy jól szokott elsülni. Most sem más a leányzó fekvése, megint egy műfajdobozokat figyelmen kívül hagyó remekelést kapunk.