Hogyan jut közös nevezőre az italakció és a művészet? A válaszok a Gozsdu udvarból érkeznek

Mindenki tudja, milyen eredménnyel jár, amikor a kocsmában megkérik Katikát, a felszolgálót, hogy írja ki a táblára az italakciót. Mert majdnem mindenhol így szokás. Pedig lehet olyan is, hogy ha egyáltalán nem érdekel, mennyi az Arany Ászok, mégis megállsz – a tábla miatt.

Aki szokott kószálni a Gozsdu udvarban és környékén, az már ismeri az érzést, hiszen biztos feltűnt neki, hogy egyre több hely bejáratánál és üvegablakain virítanak olyan – tényleg csalogató – kiírások, amik a hagyományos címfestés egykori nagy korszakát idézik. És aki még nem kötötte volna össze a GMK, az Arborétum, a 400, a Legenda Sörfőzde vagy a DiVino ékes, de informatív díszeit, hát az most megteheti: mert mindezek mögött egyvalaki áll, aki filctollával járva a pesti éjszaka központi helyeit, mindent betűbe borít.

Fuchs Erik vendéglátósként kezdte, de abban a Liszt Ferenc téri étteremben, ahol felszolgált, hálistennek nem Katikát, hanem őt kérték meg a napi menü kiírására, amit persze már akkor is a végletekig fejlesztett. Nem is telt bele sok idő, míg a szomszéd hely megirigyelte, és felkérte, hogy náluk is legyen ő a táblafelelős. Ettől kezdve egymás közt adogatták a telefonszámát a tulajdonosok, és már negyedik éve, hogy egyre több hely szeretne az ő segítségével adni a kiszolgálás ennek a mindezidiáig elhanyagolt területére.

“Amióta az eszemet tudom, rajzolok, gyerekkoromban például képregényeket másoltam, a gimiben pólókat rajzoltam, aztán jött az aláhamisítás tökéletesítése, és persze a Vakációt is mindig én írtam ki a táblára” – meséli. Azt azonban sokáig nem gondolta, hogy a címfestést olyan szintre emeli, hogy még a vendéglátástól is meg kell válnia érte. Mert ami akkor a Liszt Ferenc téren elindult, a címfestés reneszánszát hozta el, egy olyan szakma újraéledését a belváros sűrűjében, aminek egykori remekeire – és nagy mestereire – ma már csak albumokból emlékezhetünk.

“Édesapámnak is a címfestés volt az egyik szakmája, de gyerekkorom óta nem dolgozott ezen a területen, így aztán nem is tanulhattam tőle sokat. Ezt most már nagyon sajnálom, gyakran lenne szükségem a segítségére technikai dolgokban, hiszen mindent autodidakta módon sajátítottam el. Úgy látszik, a gének mégis beleszóltak, hogy így alakuljon a pályám, mert mindig is szerettem a betűket. Ha tíz percen belül kétszer le kellene írnom ugyanazt a szöveget, egészen biztos, hogy teljesen máshogy nézne ki.”

A betűfestésen túl persze a rajzok is nagy szerepet játszanak Erik munkájában, elég csak megnézni a Kuplung méretes felfreskóját, ahol egy hatkezű Mona Lisa áll a dj-pult mögött.

De a képeit nem csak szórakozóhelyeken csodálhatjuk meg, hanem nemsokára a negyedik önálló kiállításán is. “Hat-hét éve fedeztem fel egy számomra új technikát, a vízbázisú grafikai filcet, amivel, ha kezd kifogyni, gyönyörűen lehet árnyékolni. Olyan fotorealisztikus képeket csinálok, amik a meghökkentésre mennek, teljesen más kontextusba helyezve az alaptémát. Ilyen például az a régi giccsfotó alapján készült rajz, amin egy cuki kis macska steppelt kiskabátban, poliplábakkal áll a karosszékben, vagy az a szaloncukor, ami valójában egy szemgolyó.”

Arra a kérdésre pedig, hogy mit érezhetett a művész, amikor az egyszemű, fekete glóriás kopaszmacskát, vagy a sziámi ikernőt lerajzolta, egyszerű a válasz: örömöt. Ezekben a képekben nem szabad filozófiát vagy nagy érzéseket keresni, a játékról szólnak, ahogy a betűfestés is. “Természetesen érzem a különbséget az alkalmazott munkák és a szürreális rajzaim között, de mégis mindkettő tudja ugyanazt az örömöt nyújtani. Ehhez csak az kell, hogy az italakciók vagy a programok kiírásakor is szabad kezet kapjak és elszállhassak.“