keresés menü

Csajozós metrókocsikat indít a prágai BKV

prague-metro-b

Metrón utazni igazi kőarcú tevékenység: az utazóközönség többsége a padlót bámulja, vagy a telefonja kijelzőjét, vagy könyvbe temetkezik (amiből persze még simán lehet valami jót kihozni), de mindenképpen kerüli a másik tekintetét, mintha az élete múlna azon, hogy ne lássák meg benne az embert, holott fél óra múlva valószínűleg már épp a családját ölelgeti vagy a haverokkal poharazgat teli torkos röhögések közepette. Mintha ezen a rideg szokáson akarna változtatni a cseh főváros tömegközlekedési menedzsmentje, a Ropid, de teljesen a másik végletbe zuhanva: még ebben az évben “szerelemvonatokat” indítanak, amikkel a szingliket célozzák meg.

Filip Drapal, a vállalat szóvivője a Spiegel Online-nak úgy beszélt a dologról, hogy az ötlet egy nagyobb lélegzetvételű kampány része, aminek célja, hogy “megmutassuk, mik azok a tevékenységek, amiket a tömegközlekedésen megtehet az ember, de az autójának volánja mögött nem – mint az olvasás, a tanulás, a zenehallgatás, az online játék vagy az e-mailek lecsekkolása.”

pragametro

Sőt, az okok között közrejátszott az is, hogy a cég felismerte: ma már egyre többen vannak az egyedülállók, a házasságok száma pedig csökken – erre is fel akarják hívni a figyelmet. A szerelemvonatok hétvégenként és esténként zakatolnának csak, a Ropid szerint nem volna túl testhezálló a reggeli órákban is elindítani ezeket a szerelvényeket. Amiben lehet valami, hiszen ki akarna szerelembe esni még a reggeli kávéja előtt?

(Címlapfotó: HDRcreme / Rteo)