Takács Eleonóra és Juhász István az Utazó Olvasó Facebook-oldal gazdái: előbbi az ötletadó, illetve szerkeszti a tartalmakat, utóbbi pedig előveszi a táskájából a fényképezőgépét, ha embert lát olvasni BKV-járaton. Arra kíváncsiak, ki milyen könyvet fogad be utazás közben, mi meg arra, hogyan kapják meg erre a válaszokat. Istvánt faggattuk.
Mikor fogant meg az ötlet és mi volt az apropója? Miért pont utazókat, akik olvasnak?
Az ötletet egy New York-i fotós lány blogja adta, aki az ottani metróban olvasó embereket fotózza. imádtuk nézni a blogot és kíváncsiak lettünk, hogy vajon Budapesten mit adna ki egy ilyen projekt. Mit olvasnak az emberek egyáltalán a BKV-n? Milyen típusú ember milyen könyvet? A könyves szakma közel áll hozzánk, imádunk olvasni, ezért is lettünk kíváncsiak nagyon.
Hogyan képzeljünk el egy akciót? Kabátszeglet alól lopva exponálsz, vagy rejtegetés nélkül fotózol, mint a világ legtermészetesebb dolga?
Sosem kabátszeglet alól fotózok, mert úgy nem lehet képet komponálni, és a legtöbb esetben vágás nélküliek a képeim. Ráadásul jellemzően széles látószöggel fényképezem, ezért közel kell mennem a fotóm állítmányához ahhoz, hogy kellően érvényesülhessen az olvasó karaktere a képen. A lényeg, hogy rejtegetés nélkül fotózom: az, aki olvas, ritkán törődik a külvilág ingereivel s a legkevésbé azzal, hogy kik utaznak, illetve mit csinálnak körülötte. Előfordul persze, hogy „lebukok”, ilyenkor megszólítom az olvasót és röviden elmagyarázom, hogy mégis miért emeltem rá a kamerát. De olyan esetekben is szóba elegyedek az olvasókkal, ha nem sikerül lelesnem a könyvük címét.
Mi a jellemző reakció?
Érdekes, de inkább én lepődöm meg azon, hogy csak nagyon kevesen firtatják (szerintem) szokatlan kérdésem okát. A legtöbben elmondják, megmutatják, hogy mit olvasnak, majd újra elmerülnek a könyvükben. Az utazóközönség nyilván kissé szkeptikusan méreget, van aki eltakarja az arcát, de ezzel nem foglalkozom. Elég kis géppel dolgozom ahhoz, hogy ne legyen zavaró. Eddig egyszer éreztem magam kényelmetlenül: egy tinilányt fotóztam, aki Süskind Parfümjét olvasta. Menet közben lettem arra figyelmes, hogy környezetünkben álló idősebb hölgyek szúrós szemmel méregetnek. Nos, ott egy feléjük küldött félénk mosoly kíséretében szépen távoztam a helyszínről. De mostanra már megszoktam, hogy sok ember között közelről kell fotóznom.
Sosem hajtottak még el az emberek?
Nem, ilyen még sosem fordult elő.
Megfigyeltél-e már valamiféle trendeket, mintázatokat a tömegközlekedési olvasóknál? Mondjuk hogy a 105-ös buszon leginkább Vavyan Fable a sláger, míg Pesterzsébeten a “Karbongazdaságtan – avagy a tervszerű üvegházgáz csökkentés és emissziómenedzsment gyakorlati kérdései”, de csak a belváros irányába?
Sajnos egy mintázat felállításához jóval több utazásra lenne szükség. Munkába menet-jövet fotózok, illetve amerre éppen dolgom van. Értelemszerűen a hajnali hat órás kőbánya-kispesti metrón olvasókról így nincs adatunk, ahogy nagyon sok más városrészről és idősávról sincs. Ami meglepő, hogy nem a könnyed irodalom dominál: nehéz, koncentrációt igénylő művek is akadnak szép számmal.
Milyen különlegesen kedves élményeid voltak az akciók alatt, amik miatt azt mondod, tényleg érdemes ezt csinálni?
Minden egyes fotós élményem a maga nemében különleges. Amikor utazó olvasókat fotózom, akkor végső soron a streetphotography műfaját próbálgatom és ezt nagyon szeretem. Bármennyire is hülyén hangzik, de minden egyes kép az igazság egy szubjektív pillanata, mert a valóságot az én perspektívámból mutatom be, melynek a fókuszpontjában az ember áll.
Minden egyes képen történik valami, ennek a pillanatnak a megélése pedig fontosabb, mint hogy hogyan sikerül maga a kép. Az persze tökre jó, ha utána olyan értékelhető fotó születik, amit meg lehet mutatni, az meg különösen jó érzés, ha ez másnak is tetszik, bár nem ez motivál elsősorban. A képek utólagos megtekintésekor sok olyan részletre derülhet fény, ami elsőre nem is volt szembeötlő és ez izgalmassá teszi a fényképezés folyamatát. És az is jó, hogy jó szóba lehet elegyedni ismeretlen emberekkel, akár csak pár mondat erejéig is, mert így olyanokkal kerülhetünk közelebbi kapcsolatba, akikkel amúgy sosem beszélgetnénk. Könnyebb így kilépni abból a burokból, amiben élünk.
A fotók az Utazó Olvasó Facebookról származnak.