A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
Zeneértő barátok körében gyakran vitázunk, hogy milyen az ideális fesztivál; kik lépjenek ott fel, mekkora legyen egyáltalán az egész, hol legyen, meg ilyesmik.
Mindannyian bejártuk már a környék kisebb-nagyobb fesztiváljait, és megnéztünk pár távolabbi, nagyobb eseményt is, így tudunk már következtetni erre-arra. Az egyik ilyen fontos következtetés, hogy van egy bizonyos méret, ami felett csak komoly kompromisszumok árán lehet megcsinálni a fesztivált, és ezzel nyomban el is veszíti ideális voltát. Ez alól egyetlenegy kivételt ismerek most, ami a legfrissebb előadókat felvonultató – gyakran hipszterfesztként is emlegetett, de hát tényleg minőséget felvonultató – Primavera Sound.
Amíg ezalatt a mérethatár alatt maradsz, össze lehet állítani egy olyan felhozatalt, egy optimális mixet a különböző stílusok aktuális – vagy épp újonnan elővett, nagy visszatérő – előadóiból, amivel nagy biztonsággal megcélozhatsz egy jól körülhatárolható célcsoportot, és megtérülővé, de legalábbis önfinanszírozóvá teheted a fesztiválodat.
Szögezzük le, popfesztiválról beszélek, egy-egy stílus rétegeseményei teljesen más mechanizmus alapján működnek.
A nagy nyugati fesztiválok esetében saját magamon is tapasztaltam ezt a felállást, nevezhetjük átalakulásnak vagy trendnek – azaz nem volt olyan nagyfesztivál, aminek a felhozatala meggyőzött volna. A(z idén CHVRCHES-t, Arcade Fire-t, Pixiest, Jamie xx-et, Cut Copy-t, Andy Stottot, The War On Drugsot, Kendrick Lamart, Warpaintet, Ty Segallt és még csomó más előadót felsorakoztató) Primaverát leszámítva.
Ezzel szemben egyre több a kis és közepes fesztivál, amikre bármikor gond nélkül beneveznék, főleg belga és skandináv területen. Aki vadászni akar pár új kedvencet egymagában, vagy tippelni szeretne az év végi befutókról, érdemes ezek line-upjában nézelődni.
Aki pedig nem akar messzire menni, talál a környéken is bőven magának elfoglaltságot: a szépen lassan magát nagyfesztivállá kinövő Exit vagy Pohoda szépen lavírozik a mainstream pop és a kevesebb ember mozgató, friss előadók között, ehhez hasonló talán nincs is itthon, míg az Off és kisebb társai kifejezetten a zenebuzikat és a műkedvelőket vonzzák magukhoz.
Külön említést érdemel a horvát tengerparti fesztiváláradat, mely idén továbbgyűrűzött a környező országok strandjaira is. Feldolgozhatatlanul hosszú line-up elektronikus előadókból, tengernyi boat party, angol fontban megszabott jegyárak és főleg erőteljes brit angollal diskuráló, stage-ről stage-re vándorló szabadcsapatok – és még úgy is késztetést érez az ember, hogy felférjen a Noisey hajójára, hogy a pontos program még nem is ismert. Ilyenből egyébként egyre több van és lesz: ha egy csomó zenész – helló Jungle, Disclosure, Zomby és a többiek – a titkolózást és az arctalanságot használja fel arra, hogy felkorbácsolja a hype hullámait, miért lenne ez másképp fesztiválfronton?
Pár éve kitűztem, hogy nem nagyon akarok itthon fesztiválért fizetni, amíg ilyen sanyarú a helyzet, és csak a széles, mainstreamre fogékony közönséget látom kiszolgálva. Ez alól két ponton találtam kivételt eddig: Bánkitó és Rakéta. Két kifejezetten kisfesztivál, ahol öt, illetve három év alatt stabil alapokat tettek le, és minimális kompromisszumokkal hoznak évről-évre egy erős szintet – egyúttal hiányt pótolnak.
Bánkon tavaly voltam először. Előtte úgy gondoltam, ez ilyen mezítlábas hippifesztivál, mivel nem voltam, nem tudom, hogy az volt-e. Ami biztos: tavaly már nem volt az. Náluk a receptet két dologban látom: a koncertes idősávban, a Tószínpadnál (kiemelt javaslat: Middlemist Red) és az Északi Színpadnál (kiemelt javaslat: Venice Valley) kiválóan válogatnak az aktuális hazai popszíntérről; míg a BAR 72 (kiemelt javaslat: Norwell live és Imre Kiss live) és az S10 (kiemelt javaslat: Uffalo Steez) helyszínein nagyjából az itthoni elektronikus zene előremutató fele képviselteti magát. Külön említést érdemelnek a kulturális és civil események a fesztiválon belül, mind a táborban, mind a tó körül bőven lehet válogatni nappali aktivitások közül.
A Rakéta magát a magyar SXSW-ként hirdeti, és jogos is ez a titulus. Idén harmadjára kerül megrendezésre, belépő nincs, tematika sincs. 7 fesztiválnap van, más-más helyszínen, bitangerős felhozatallal. A Rakéta esetében a trükk az, hogy kegyetlenül válogatnak a legfrissebb hazai előadók közül, és pofátlanul egymás mellé kerülhet bármilyen stílus bármely előadója, legyen az ismertebb, vagy totál szürke folt. Ha csak napi egy előadót szeretnék megnézni, legyenek ők azok: