keresés menü

Muhaha: valaki megette a múzeumban a 36 millió forintos banánt

Emlékeztek a banános hírre pár nappal ezelőttről? Aki nem, annak röviden: a bolygó jelentős kortárs művészeti összejövetelének, az Art Basel Miaminak idei felvonásában egy alkotó, Maurizio Cattelan azzal hívta fel magára a figyelmet (és okozott felhördüléseket), hogy a címben megjelölt áron bocsátotta áruba friss alkotását – ami egy falra szigszalagozott banán volt.

Most a lehető legszebb formában érkezett kritika, bár igazából lehetett volna sejteni, hogy egyszer ilyen mandínert vesz a történet:

David Datuna performanszművész odament, leemelte a falról a műalkotás-gyümölcsöt, és jóízűen falatozni kezdte.

És meg is jegyezte: “nagyon szeretem ezt az installációt, igazán ízletes.”

És akkor most lehet kezdeni tippelgetni, hogy a megevést követően többet fog-e érni a (már csak gyomorban, de inkább már ott sem) létező mű, mint ahogy Banksy ledarált alkotásának is megugrott az ára a ledarálást követően – bár ott a fricska mögött is az eredeti művész állt.

(Nyitókép: Cindy Ord / Getty Images)