keresés menü

Mi jöhet még, amikor már így is szinte mindent tudnak az okostelefonjaink?

Rengeteg minden törént a mobiltelefonokkal azóta, hogy Martin Cooper, a Motorola szakija végrehajtotta az első maroktelefonos hívást 1973 április harmadikán egy egykilós szörnyeteggel. 

Az, hogy egyáltalán okostelefonnak hívjuk a készülékünket igazából csak történeti hagyaték. Ma egy telefon azon túl, hogy telefon: zenelejátszó, fényképezőgép, útvonaltervező, naptár, és hadd ne folytassuk, hogy a különböző applikációk az élet mennyi területén vannak segítségünkre, vagy csak szórakoztatnak különösebb cél nélkül.

Ott tartunk, hogy már nehéz is elképzelni, hogy mi jöhet még ezek után. Úgy gondoltuk hát, hogy hasznos lenne összegyűjteni, milyen fejlemények várhatóak a közeli és a nem annyira távoli jövőben a mobilpiacon.

1. Hajlítható készülékek

Elsőre nyilván mindenkinek az ugrik be, hogy ha rugalmas anyagból készülnek a telók, akkor a kijelzőtörős parákat elbúcsúztathatjuk. Emellett azért néhány más dologban is hasznos tud lenni. Olyanok, mint lapozás, játéknavigáció, sőt szerintünk még a panorámafotózásnak is új lendületet adhat ez a fejlesztés.

2. Visszatérnek a taktilisan érzékelhető billetyűk?

Ugyan az érintőképernyű mára egyértelműen lenyomta a Blackberry QWERTY-s billentyűzetét, azért ez valamennyire a szövegírás kárára is ment. Erre lehet megoldás a Tactus Phorm technológia, amivel az érintőképernyőn kis buborékgombok segítségével lehet könnyebbé tenni a pötyögést. Amikor nincs szükség billentyűre, akkor pedig vissza lehet váltani a tükörsima kijelzőre.

3. Átlátszó és transzformálható telefonok

Mint már említettük, a mai telefonok már most is sokmindennek a funkcióját ellátják. A Nokia Morph nevű kísérlete egy olyan átlátszó műanyaglap, ami az egész készüléket egy mindenfelől látható kijelzővé avanzsálja. Így teljesen az aktuális tartalom tölti meg a kinézetét, attól függően, hogy épp képnézegetés történik, GPS-nek használjuk vagy csak simán telefonnak.

4. A telefon, mint projektor

A mobiltelefonok fejlődésének története folyamatos harc volt a mérettel. Sokáig a méret minimalizálásáért ment a harc, de annyira, hogy nekem is volt olyan pici telóm, ami kiesett a kezemből, ha nem figyeltem rá oda. Aztán a kijelző növelésének őrületében megszülettek azok a tepsitelefonok, amik ugyanolyan komikusan hatnak, mint Martin Cooper 1973-as készüléke.

Ebben a káosz terelődhet egészséges mederbe, ha a jövő telefonjai már projektorral érkeznek majd. Így mindössze egy kisebb falfelületre lesz szükségünk, ha mondjuk normális méretben szeretnénk filmezni. A következő lépés pedig természetesen a 3D-s projekció lenne.

5. Az egész életünk táviránytója lesz

A tolvajbiztos okosbringákban, az okoslámpákban, az okossütőkban ás az okosmindenekben egy közös biztos van: valahánynak egy mobilos applikáció a lelke. Így mind közül talán az a hozzánk legközelebb álló, leginkább megjósolható fejlemény, hogy a körülöttünk lévő elektronikus eszközök mind össze lesznek kötve a telefonunkkal. Hadd ne részletezzem, inkább mindenki gondoljon bele, hogy otthon mennyi mindenben van áram, amihez praktikus lenne akár távolról is hozzáférni – ha kicsit okosabb lenne, mint most.

+1. A telefonjaink fogják igazgatni az életünket

Legyen a végére egy ilyen sci-fis pluszegy a Spike Jonze-féle Her csapásán. Ha már amúgy is olyan okosak az okostelefonok, és valószínűleg kevésbé feledékenyek, illetve sokkal-sokkal precízebbek, mint mi, akkor miért legyenek csendes távirányítók, miért ne viselkedjenek proaktív asszisztensként, aki szól, ha valami teendőnk van?

***

Eddig azokról a dolgokról volt szó, amikről az olyan lapok cikkeztek, így ennek az összeállításnak is forrásai lehettek, mint a HuffPost, a USWitch, a Maxim vagy a PSFK. A Mobil Weekend Budapest szeptember 22 és 24 között azonban olyan betekintést és elsőkezes információkat ígér a digitális jövőbe és jövőről, amikkel eddig még a szaksajtó sem nagyon foglalkozott.

Akit mélyebben és részletesebben érdekelnek ezek a dolgok, azoknak nagyon ajánljuk, hogy pöttyöntsenek >IDE.<