Fogyassz matcha pohárkrémet menopauza idején is!
UP: – Először is. Honnan jött a Courage-Parevo ötlete, miért ez a név?
BL: – A fesztivál címe a két szervező, az MTA BTK nemzetközi kutatóprogramja, a COURAGE és a Parevo Alapítvány neveiből született. A kutatás kezdete óta a projekt egyik célkitűzése, hogy az érdeklődő tudományos közegen túl szélesebb körben is megismertesse a kulturális ellenállás örökségét. Ennek az egyik eszköze a film és azon belül a dokumentumfilmek, melyek plasztikusan és szórakoztató módon képesek elmesélni nagyon is mély történeteket.
Meg szerettük volna mutatni, hogy a kelet-európai országokban milyen sokszínű volt az ellenzékiség kultúrája: bár vannak közös történeteink, a rendszerellenes kreativitás az egyes országokban igen változatos módon nyilvánult meg.
Így jutottunk el a filmfesztivál ötletéhez. A Parevo Alapítvány évek óta szervez tematikus filmfesztiválokat, melyek fókuszpontjait a COURAGE számára is fontos történelmi évfordulók jelölték ki: 1956, 1968 és 1989. Ez a közös érdeklődés és a Parevo szakértelme kínálták az együttműködés lehetőségét.
UP: – Mi adja ezeknek az ellenkultúráknak a jelentőségét, amikor már igazából ellenkultúra sincsen? Abban a formában legalábbis biztos nem, ami kitermelt egy CPg-t, de akár a Sex Pistolsot is mondhatnám még, svindi ide vagy oda.
BL: – Valóban nem beszélhetünk olyan típusú ellenkultúráról, mint amit az államszocialista korszakot jellemezte. Ugyanakkor a fennálló rendszerek elleni lázadás aspektusában a jelenség továbbéléséről is beszélhetünk. Nem kell ahhoz diktatúrának lennie, hogy megjelenjenek különböző ellenkulturális taktikák vagy jelenségek az ellenőrző hatalommal szemben – gondoljunk az elmúlt időszakban reneszánszát élő fanzin-kultúrára.
UP: – Ti hogy látjátok mennyire egységes a volt szocialista országok ellenkultúrája? Mennyire az akkori hatalom határozta meg ezeket és mennyire a nemzeti jelleg?
BL: – Bizonyos mintázatok megfigyelhetőek minden országban, de az időszak és az egyes kulturális műfajok tekintetében már erős eltéréseket mutathattak és utóbbi szempontjából a “nemzeti hagyomány” csakúgy különböző lehetett mint az állami represszió és felügyelet, valamint a centrum-periféria viszonya az adott országon belül is. Lengyelország sok szempontból egy érdekes példa, hiszen ott több fontos kulturális szcéna is működött párhuzamosan a fővárostól függetlenül például Wrocław, Łódź esetében – a magyarnál például jóval szabadabb képzőművészeti és zenei közeggel, gondoljunk a jazzre.
Tehát ennek viszonylagossága is nehézzé teszi egy általános kép megrajzolását. Erre egy jó példa a magyarországi táncház mozgalom is, ami ebben a formában nem létezett máshol, természetesen ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna folklór “mozgalmak”, de a jelenség maga hiányzott. Hasonlóan egyedülálló volt még a Balázs Béla Stúdió helyzete, ami az államilag irányított stúdiórendszerben, nagy önállóság mellett fiatal filmesek számára kínált alkotói és egyúttal kísérleti terepet. Így készülhettek el olyan dokumentum-, és játékfilmek mint például Erdély Miklós: Verziója vagy Bódy Gábor: Amerikai Anzixje, melyek a mainstream stúdiókban nem kaphattak volna helyet.
UP: – Mit érdemes tudni a bemutatásra kerülő filmekről?
BL: – A nyílt felhívásra több mint 70 alkotás érkezett, ezek közül válogattunk, szem előtt tartva, hogy minél inkább arányos legyen országonként és a tematikai skála is reprezentatív.
Ennek megfelelően a rendszerváltás előtti punk és azon túlnyúló hardcore szcénán át (Budapest Undeground) egy török-bolgár jazzénekes portréján (Colors Of The Voice) keresztül a romániai illegális kazettamásolásig sok mindenről lesz szó.
UP: – Úgy tudom, nyugat-európai városokba is tervezitek vinni ezt a fesztivált. Ezek a filmek a világ más részei számára mit üzenhetnek?
BL: – A filmfesztivál keretein belül Németországban és Írországban is sor kerül vetítésekre. Azt gondoljuk, hogy ezeken a filmeken keresztül – szemben a meggyökeresedett és sematikus szocializmusképpel – a régiónak egy új arcát tudjuk bemutatni. Egy másfajta történelem ez, amely eddig kevésbé volt ismert a nyugat-európaiak számára.
A Premier Kultcaféban a fesztivál során 16 film kerül bemutatásra,
“Kezdve a lengyel graffitis forradalmi mozgalmat feldolgozó alkotástól a magyar punk érát bemutató munkán át egészen a jugoszláv nonkonformizmust tárgyaló műig”
Június 1-én lesz egy kerekasztalbeszélgetés Klaniczai Gáborral, Legát Tiborral, Oltai Katával, Szőnyei Tamással és új Zsuzsival, őket Pándi Balázs moderálja. Kamarakiállítás is nyílik Szőnyei Tamás new wave plakátgyűjteményéből.
Másnap pedig egy undergroung posztszoci buli zárja a fesztivált a már a Toldi Klubban. Teljes program itt. A vetítések ingyenesek ráadásul.