Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
A több mint 80 éves bolgár származású művész és pár éve meghalt felesége, Jeanne-Claude a hatvanas évekbeli megismerkedésük óta dolgoztak gyakorlatilag folyamatosan óriási lélegzetvételű tér-projekteken: becsomagolták már a Reichstagot, húztak fel 39 kilométeres nejlonkerítést, függönyöztek el egy egész völgyet, és még egy csomó egyéb hatalmas méretű köztéri épületre vagy tájra húztak színes drapériákat. Értelmezési tartományok egész tárházát nyitották így rá a világra, a mindent becsomagoló konzumvilágtól az eredeti környezet misztikuskodó, kérdőjeleket dobáló elfedéséig.
Legutóbb pedig megvalósulhatott régi álmuk, egy tóra tervezett monumentális, geometrikus alakzatban lebegő, mindössze két hétig látogatható járda-móló, aminek helyszínéül végül a festői északolasz tartomány, Lombardia egyik legszebb vízfelületét, az Iseói-tavat választották. Mi pedig bevállaltuk érte a habkönnyű tíz órás autóutat.
A Floating Piers 220 ezer polietilén kockát jelentett a tó felszínén, lefedve rikító sárga textillel, ami így egy enyhe hullámzástól sem mentes ösvénnyé állt össze. Rajta pedig be lehetett sétálni az egyébként csak vízi járművel megközelíthető Monte Isola szigetére.
Egyszeri és megismételhetetlen élmény volt, de azért néhány pro tippet megérdemel így utólag. Ami minden hasonló, ekkora ívű, és ekkora nevű ember projektjére érvényes lehet.
1. Ne számíts rá feltétlenül, hogy akár csak a legközelebbi falut megközelítheted autóval.
Kénytelenek voltunk lerakni a kocsit egy közeli jófej olasz família kertjében tíz eurós hálaösszegért (bár valószínűleg egy fillért sem kértek volna egyébként), mert már kilométerekkel a bejárattól szalaggal kerítették el a területet, csak célbuszt engedtek be drága menetjeggyel, vagy taxit, ami jobb fogás volt, négyünknek összesen 15 euró. Maga az alkotás ingyen volt tekinthető.
2. Számíts rá feltétlenül, hogy be kell vetned a metálkoncerteken, tömött fesztiválsátrakban magadra szedett rutint.
Tömeggel számoltunk, de nem ekkorával. Ha az évek és a szakma szeretete nem okozza azt, hogy bejussunk ott, ahol senki más, akkor a másfél órás sorban állás minimum két-háromszorosával illett volna számolnunk. És még több nyomakodós stresszel, büdösen verejtékező németekkel, oldalba könyöklő angolokkal. És még izmosabb nyakégéssel, ami igazán aljasnak bizonyult az olasz felhőkön keresztül is. UV-védelem a győzelemért!
3. Ne számíts rá, hogy kizárólag műértő magasértelmiségiekkel fogod megtekinteni a nagy művet.
Nagy mű, nagy számok törvénye, nagy érdeklődőszám, nagy töprengések helyett nagy szelfizések. De emiatt igazán nem haragudhatunk rá, hiszen élvezni és befogadni sokkal jobb!
4. Számíts rá, hogy aranyáron (mondjuk egy kisebb ebéd összegéért) mérik majd a közelben az olyan elemi javakat, mint a palackozott víz.
A biznisz rárepülése a szupervonzó aktualitásokra nem újszerű, közgazdaságtudományi irodalom sem kell ennek észbe véséséhez, tehát energiát szolgáltató alapvető élelmiszerekkel, folyadékkal készülni… alapvető.
5. Ne számíts rá, hogy fogsz tudni olyan fotót készíteni, amin csak a műalkotás látható.
Ez már csak egy ilyen műfaj, mondaná Kurt Vonnegut!
6. Nem biztos, hogy az az ideális időpont a látogatásra, amit te annak tartasz, ráadásul logikai alapok mentén haladva.
Mi azt gondoltuk, hogy minél hamarabb oda kell menni, ez esetünkben eredetileg egy szombat reggeli indulást jelentett, amiből lett déli tizenkettes várakozás. Ellenben a helyszín négy óra körüli elhagyásakor már tizedannyi sor sem kígyózott a kordonok mentén – vagyis mindenki azt gondolta, hogy a korai érkezés a gyors bejutás záloga. Persze ebből véletlenül sem vonnánk messzemenő következtetést, hiszen nem tudjuk, hogy a megelőző napokon mi volt a helyzet, de az biztos, hogy érdemes igyekezni nem úgy gondolkodni, mint mindenki más.
7. Hanem mondjuk úgy, mint egy művész!
Amit már lebontottak, tehát senki ne keresse a helyén soha többé.
(Fotók: Urbanplayer)