keresés menü

Aj Vej-vej instagram-mémet szabadított el. Ez lesz az új planking?

Az éles kritikáiról ismert, egy időre (persze nem emiatt, hanem “gazdasági bűncselekmény” címén) be is börtönzött, tavaly pedig rács mögötti élményeiből metállal kacérkodó videót készítő kínai művész, Aj Vej-vej ismét a figyelem középpontjában: ezúttal a mémgyártás számára eddig még szűz terepére lépett rá. Konkrétan olyan fotókat kezdett posztolgatni Instagramjára, amiken a lábát kezében tartva játssza el, hogy az egy puska.

A kezdeményezés annyira jól sikerült, hogy rengetegen kezdtek el Kínán innen és túl hasonló képeket feltöltögetni, amik most már szinte Aj Instagram-fiókja felett is átvették az irányítást (vagyis hát nyilván ő teszi ki ezeket, de akkor is az az érzésünk támadhat, mintha a trend fékevesztetetten uralkodott volna el – ami simán lehet a művész újabb kontroll-ellenes metaforikus megnyilatkozása).

Deszkások, macskák, bábuk, de még Godzilla sem akart lemaradni – egy kakukktojást azért elrejtettünk az alábbi válogatásban, na, vajon melyik az?

Eláruljuk: a jobb felső kép.

Aj alighanem ebből, a Nők Vörös Osztaga című kínai balett jelenetéből vette az ötletet (a kép szintén az ő fotói között bukkant fel), ami egyike volt azoknak a kommunista párt által szentesített, hősies diadalt bemutató daraboknak, amiket a 60-as és 70-es évek keménykezű kulturális forradalma alatt elő szabadott adni. Lehet, hogy annak is szerepe van a mém megszületésében, hogy idén írjuk a kínai vezetés által máig tabuként kezelt Tienanmen téri vérengzés huszonötödik évfordulóját.

Így vagy úgy, a dili bő egy hete tart, és nem tűnik úgy, mint ami nagyon hamar be akarna fejeződni.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥