Például egészen odáig mutat, hogy már nem szimplán csak táncoltatni akarják az embereket, de a tudatosságra is erős fókuszt helyeznek. Az már az előző években is kitapintható volt az elektronikus mikrofesztivál részéről, hogy elmozdultak a zene kizárólagossága felől az azt érintő határterületek irányába, és művészeti projektekkel, tech-dolgokkal, némi fashionizmusal egy komplett lifestyle programmasszát gyúrtak össze – amiben mára meghökkentően innovatív kezdeményezések is helyet kapnak.
Tavaly például ez:
Idén pedig a Ususty, egy fenntarthatóság mellett elkötelezett budapesti startup egy használttelefon-gyűjtő akcióval mutatja be, hogy az elektromos hulladékban mekkora érték rejlik. November 1-5 között
várják a régi, kiöregedett, hulladékhalálra ítélt készülékeket, amikért cserébe nem csak EB-jegyet lehet nyerni, de a mobilokból teknóhangszerek készülnek.
Ehhez először be kell dobni a szekrény mélyén porosodó telefonokat a Ususty által megalkotott EWA nevű intelligens gyűjtőbe, amit egyelőre a Központban, negyedikétől kezdve pedig az Akváriumban lehet megtalálni. Az EWA úgy működik, mint egy félkarú rabló, csak pénz helyett használt telefonnal lehet játszani, és a nyeremények sörkuponok, illetve egyéni vagy páros belépők az esti bulikra.
Így néz ki a dolog digitális rajzon:
Így meg lo-fi mobilfotón a Központ emeletéről:
A telefonok sorsa vajon mi lesz? Az, hogy hétvégén egy ingyenes hardware hacking workshop (Facebook-becsekk!) keretében készül majd zene velük élőben. Lesz barkács live act, amit Szabó Bálint, a Trafó zenei szerkesztője és a 12z gitárosa vezényel majd, azokból a telókból pedig, amik nem haltak meg teljesen, mini-szintik és glitch-VJ terminálok hegesztődnek össze élőben, Csiszár Mátyással, a Meet Lab önszerveződő lowtech innovációs műhely alapítójával és csapatával.
“A régi telefonokból kioperáljuk a hangszórókat és kijelzőt, amit egy egyszerű impulzusgenerátor kittel (IC-és egy 9V-os elemmel élesztünk fel. A kijelzőn furcsán izgalmas glitch képeket várunk, míg a hangszórókon régi gameboy-szerű pittyegés különböző variánsait hallgathatjuk majd.”
Borzasztóan faszán hangzik, valljuk be!
Német G. Dani, a Ususty társalapítója szerint “ezzel a promócióval szeretnénk megmutatni, hogy a jövő városaiban nincs helye a szemétnek, hiszen minden eszközünk adott rá, hogy fenntartható módon éljünk a jelenben. Tudjuk, hogy a városokban keletkező szemét egy komplex probléma, de meggyőződésünk, hogy játékossággal és az infrastruktúra inteligenssé tételével mindenkit megtaníthatunk arra, hogy tudatosan bánjon a mindennapi életünk során keletkező hulladékkal.”
Ámen. Lehet előkaparni a kredenc mélyéről a Nokia 3210-eseket!