keresés menü

Több mint 250-en haltak meg szelfizés miatt

Hogy a mobilfüggőségünkből rügybe pattanó figyelmetlenség okoz kellemetlen dolgokat, azt eddig is tudtuk (a világ legcikibb múzeumi műalkotás-rongálására ugye mindenki emlékszik?), de most már hivatalos tanulmány is van arról, hogy néha egy szerencsétlen szelfi is az életünkbe kerülhet – ahogyan került már sokaknak.

A kutatók azt szedték össze különböző híradásokból, hogy 250 óvatlan halál biztosan történt már a botokat kitartó emberek miatt az elmúlt hét évben,

a legveszélyeztetettebb szelfihalál-ország pedig ezek alapján India, majd jön Ororszország, az USA, majd pedig Pakisztán.

A szelfitragédiák legtöbbjének a vége fulladás, aztán a közlekedés közbeni halál, a harmadik leggyakoribb pedig a magaslatról leesés.

2011-ben egyébként még csak három ilyen esetet dokumentáltak, 2015-ben már ötvenet, tavaly már 93-at. A legmagasabb kockázati csoportot a 20-29 évesek teszik ki (az összes eset felét), utánuk a 10-19 évesek következnek (36 százalék az összes halálos szelfibalesetből).