Az elmúlt szombat éjszaka rendőrök keresték fel a Soroksári út Rákóczi hídhoz közeli részén található R33-at, a helyet, ami egy kihaltnak tűnő gyártelep közepén nyílt meg pár éve, de aztán hamar felütötték fejüket az elektronikus bulik, leginkább azok, amik kevésbé forintosítható jellegüknél fogva a budapesti belvárosban már nem rúghattak labdába. (Sokan a Kultiplex és a Tűzraktér egyenesági folytatását látták benne.)
A rohamrendőrök az Index közlése szerint 41 főt kábítószer birtoklása, további 3 főt pedig annak kereskedelme miatt állítottak elő. Állítólag ajtókat is ügyesen berúgtak. A hely pedig ma reggel közölte a Facebook-oldalán: be fognak zárni, a szeretetet és az együttérzést pedig köszönik.
https://www.instagram.com/p/YDE8jtA7Cp
Időközben a Társaság a Szabadságjogokért is megszólalt, kemény szavakkal illetve a hatóság eljárását:
“A diszkórazzia gyakorlatát – amikor a rendőrség válogatás nélkül igazoltat és drogtesztel fiatalokat egy szórakozóhelyen – az ombudsman már tíz éve is törvénytelennek minősítette. Ehhez képest a hétvégén a rendőrség ismét ehhez az eszközhöz nyúlt. Ezúttal ugyan kereskedők felderítése ürügyén, de a gyanúsítások több mint 90%-a így is kábítószer fogyasztása miatt történt. Jogsegélyt biztosítunk azon fogyasztók és nem-fogyasztók számára, akiket a rendőrség előállított. Várjuk a leendő ügyfelek jelentkezését a kardos.tamas@tasz.hu email címre.”
Az R33 fura fekete bárány volt a budapesti bulitérképen: nem csak nagyon kiesik a főbb fővárosi gócpontoktól, de összelomizott berendezésével, bájos lepattantságával egyszerre volt a dekadens pusztulás és az őstechnó korszakának egyik még fennmaradt szimbóluma. Lehetett szeretni, lehetett nem szeretni, de egy fontos menedék volt azoknak, akik a korábbi legendás helyek megszűnésével nem találták a helyüket.
Egyelőre nem tudni, mikor lesz a végleges bezárás, és hogy addig mikor és milyen formában lesznek megtartva a búcsúesemények, de a Facebookon nyilván tájékoztatnak majd.