keresés menü

Megkérdezték a svéd zsaruk ASAP Rocky-tól, hogy mi a beceneve, erre ő: Pretty Motherfucker

Tegnap újra meghallgatták a súlyos testi sértéssel vádolt ASAP Rocky-t a svéd rendőrök, és valamiért megkérdezték tőle azt is, hogy van-e valamilyen beceneve. Erre a repper így felelt:

“Yes. Rocky, Asap Rocky, pretty motherfucker, I can’t think of any more”

Rocky egyébként azt is elmondta, hogy celebként a múltban voltak már necces esetei, egyszer egy bedrogozott arc támadta meg egy liftben, ezért elég paranoiás az idegenekkel szemben. Ugye az történt, hogy ASAP Rocky-t – állítólag – elkezdte követni egy arc, ő meg a testőreivel komolyan megverte ezért.

A svédeket ezzel mindenesetre annyira nem tudta meghatni, hogy el is engedjék. Egyébként július 3-a óta hűsöl Rocky, már Trump elnök is megpróbált közbejárni az ügyében, de a svéd miniszterelnök világossá tette, hogy neki semmi ráhatása nincs az igazságszolgáltatásra.

Visszaüzent a Trump által tehetségesnek nevezett svéd elnök az ASAP Rocky-ügyben

Továbbra is szuper történet. Kívülállóként legalábbis. Múlt hétvégén derült ki Trump elnök twitterjéről, hogy Kanye West unszolására telefonozni óhajt a tehetségesnek titulált svéd miniszterelnökkel, hogy kidumálja a börtönből a verekedés miatt két hete hűsölő reppert. Azóta meg is történt a beszélgetés, állítólag húsz percet szánt egymásra Trump és Stefan Löfven.

innen