keresés menü

Visszaüzent a Trump által tehetségesnek nevezett svéd elnök az ASAP Rocky-ügyben

Múlt hétvégén derült ki Trump elnök twitterjéről, hogy Kanye West unszolására telefonozni óhajt a tehetségesnek titulált svéd miniszterelnökkel, hogy kidumálja a börtönből a verekedés miatt két hete hűsölő reppert.

Azóta meg is történt a beszélgetés, állítólag húsz percet szánt egymásra Trump és Stefan Löfven. Előbbi így számolt be a csevejről:

Tehát, egy, Löfven megígérte neki, hogy ASAP Rocky korrektül lesz kezelve. Másrészt Trump vállalta, hogy személyesen kezeskedik a repper óvadékáért. (Talán mellékes is Trump esetében, de a svédeknél amúgy nem működik az óvadék intézménye.)

Ezek után aztán a Löfven is megszólalt egy közleményben, ahol is hangsúlyozta, hogy Svédországban mindenki egyenlő a törvény előtt, a kormány nem tud és nem is óhajt beleszólni az igazságszolgáltatásba.

Noha Trump 48 órán belül újra telefonozni kíván, ASAP Rocky-t három nap múlva hallgatják meg újra, és feltehetően akkor fog eldőlni, hogy távozhat vagy még valameddig maradnia kell.

***

Illetve hadd ne legyen már külön hír, de Trumpék mindeközben elkezdtek Trump feliratú, újrahasznosítható műanyag szívószálakat árulni, 10 darabot 15 dollárért :D , mondván, a liberális papírszívószálak nem működnek:

Kanye West kérésére Donald Trump megpróbálja kihozni a svéd börtönből ASAP Rocky-t

Természetesen Twitteren üzente meg ezt az aggódóknak. Két hete már, hogy ASAP Rocky-t utcai verekedésért bebörtönözték Svédországban, és egyelőre nem látszik, hogy mikor szabadulhat. Elvileg a testőreivel nagyon megvertek egy srácot, aki állítólag követte őket.

Fotó: Wikipedia