keresés menü

Nem kérünk szórólapot, mi szeretjük a fákat: postaládás pályázat a papírpazarlás ellen

Fú, már nagyon-nagyon régóta halogatom, hogy kiírjam a postaládámra, hogy nem kérek szórólapot, aztán minap belefutottam egy tök szellemes matricába valahol, ami nem csak a szórólapot utasította el, hanem rögtön összefüggésbe is hozta az ügyet a kivágott fákkal, és ez elég is volt az utolsó cseppnek, az utolsó lökésnek, ahogy tetszik.

Elugrottam hát a papírboltba, hogy vegyek ilyen füzetcímkéző matricát. Egy darabot terveztem csak, de mivel tizenkettesével árulták nyolcvan forintért, ezért hát jó, mondtam magamban. Aztán hazaúton kitaláltam, hogy akkor már nem csak magamnak csinálok, hanem feliratozom valamennyit, aztán kiteszem a faliújságra – hadd használja más is.

Ha jól működik, akkor idővel talán kikerülhet az ajtón kívüli, a szupermarketek akciós újságjai által kibélelt közös gyűjtőre is – amit talán egyszer nyugdíjba is küldhetünk. Mert hát mi más lenne az egésszel a cél, mint hogy rávenni a szórólapozó cégeket és egyéb érdekeltségeket, hogy stop!

Ezen a ponton jutott eszembe, hogy ez akár lehetne tematikusan a szódás anyagunk folytatása is, abban ugyebár a szódavásárlás mellett foglaltunk állást az ásványvizekkel szemben egy budapesti szódatérképpel.

JÁTÉK!

Csinálj te is a postaládádra egy ilyen szórólapokat visszautasító matricát, és küldd be az info@urbanplayer.hu-ra 2019.08.20-ig azzal a névvel, amit feltüntethetünk! Becenév és monogram is elég. Lehet olyan, amit régebben készítettél, de fontos, hogy te csináld, ne valami készen vásárolt dolog legyen. A legjobbakból készítünk majd egy újabb posztot további inspirációk gyanánt.

Csudába az ásványvízzel: szódalelőhelyek Budapesten!

Anélkül, hogy különösebben megjátszanának a nagy vízszakértőt, alighanem leszögezhetjük, hogy a bolti “ásványvizek” jó része full gatya. Arról nem is beszélve, hogy rohadt sok műanyag szeméttel járnak. Mivel a “szuper”marketekben nem kapható szóda, ami ugye nem eldobható palackban létezik, ezért úgy gondoltuk, hogy jó ötlet lenne összegyűjteni Budapest szódalelőhelyeit.