keresés menü

Az LSD és a varázsgomba akár kiutat is jelenthet az alkoholproblémákkal küzdők számára

A múlt héten jelent meg a Journal of Psychopharmacology-n egy többszerzős tanulmány, ami arra a következtetésre jutott, hogy az olyan pszichedelikus kábítószerek, mint az LSD vagy a varázsgomba segítséget nyújthatnak az alkoholproblémák leküzdésében.

343 olyan embert vizsgáltak, akiknek valamilyen szinten problémás volt az alkohollal való viszonyuk. És olyan durva számok jöttek ki, hogy 83 százalékuknak egy évvel a pszichedelikus drog után sikerült leküzdeniük az alkoholproblémákat, vagy hogy a résztvevők 28 százaléka pedig egyértelműen a pszichedelikus drogokat nevezte meg a sikeres lejövés okaként.

A két szám közötti nagy eltérés oka az lehet, hogy itt ugyebár olyan emberekről van szó, akik már megtették azt a felismerést, hogy nekik igen, problémájuk van az alkohollal, ami már rögtön egy első lépés, és csak ezután jött a pszichedelikus teszt.

Aki finoman adagolgatja az LSD-t vagy a varázsgombát, az kreatívabb lesz

Hallucinálás helyett jobb mentális egészség. Tanulságos eredményre jutott egy friss kutatás.

Mielőtt azonban bárki is ilyen módon kezdené el kúrálni magát az is legyen itt, hogy a tanulmány konklúziójában a szerzők hangsúlyozzák, hogy a téma további kutatásokat igényel, ugyanis ők tényleges ok-okozati összefüggést nem tudnak felmutatni, csak egy mintázatot.

Érdekesség azonban, hogy az egyik szerző, Matthew W Johnson, a Johns Hopkins docense elgondolása szerint az bélyeg és a gomba azért működhet ilyen esetben, mert kitágítják a tudatot és egy teljesebb képet adva az életünkről rávezethetnek, hogy az alkohol mennyire nem fontos dolog a nagy egészt nézve. Ez pedig meglehetősen közel áll azokhoz a nézetekhez, akik szerint kis mennyiségben ezek a pszichedelikus drogok segíteni tudnak a kreativitás serkentésében.

És akkor legyen még itt egy ötven éves film arról, hogyan paráztatták az embereket 50 éve az LSD-től!

1969-ben az LSD-nél is pszichedelikusabb videóval akarták a fiatalokat az LSD-től óvni

A drogprevenciós videók kapcsán általában koszos utcákon remegő-rángó-tátogó alakok jutnak eszünkbe. Azonban úgy tűnik, 1969-ben még, nem cécózva a mellékhatásokkal, az LSD keltette víziók mímelésével próbálták távol tartani a jónépet a cuccozástól. Ez a régi drogprevenciós kisfilm legalábbis ma már csak valami megborult psych rock zenekartól lenne kábé elképzelhető.

innen