keresés menü

Kijárási tillárom? Mozogni akkor is kell, mégpedig ennyit

Hogy mégis mennyit? Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss ajánlása szerint felnőtteknek heti legalább 2 és fél, gyerekek és tinédzserek számára pedig napi legalább 1 óra testmozgást javasolt.

A testi és lelki egészség megőrzése érdekében.
A koronavírus-járvány közepette.

A WHO azt is szorgalmazza, hogy a fiatalok próbálják minél jobban csökkenteni a képernyő előtt töltött időt, és minden korosztály próbálja fizikai tevékenységekkel ellensúlyozni, hogy a pandémia miatt megnövekedett a négy fal között töltött órák száma.

“A testmozgás nem pusztán a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a rák esélyét csökkenti, de mérsékli a szorongás és a depresszió tüneteit, valamint javítja az emlékezőképességet és visszafogja az Alzheimer-kór tüneteinek előrehaladását is”

– jelentette ki genfi sajtótájékoztatóján Rüdiger Krech, a WHO egészségmegőrzésért felelős igazgatója a szervezet Minden mozdulat számít című kampányának bemutatásakor. Krech rámutatott: minden negyedik felnőttre, és „megdöbbentő módon” a fiatalok 80 százalékára is igaz, hogy nem mozog eleget.

Szóval: NYOMJÁTOK A MOZDULATOT!!! Csak ne este nyolc és hajnali öt között az utcán. Azt inkább megmutatjuk képeken: