keresés menü

Elon Musk a börtönnel kacérkodva nyitotta újra a Tesla-gyárat

Hétfőn az Egyesült Államokban újranyithattak az autógyárak, és ezzel a lehetőséggel élt is az összes fontosabb gyártó. A Teslának azonban még várnia kellett volna, mivel a tízezer embert foglalkoztató fremonti üzeme abban az Alameda megyében van, ahol a helyi kormányzat fenntartotta a tiltást.

Elon Musk azonban azt mondta, hogy ha a többieknek lehet, akkor neki is, kinyitott hát ő is, Twitteren azt is hozzátéve, hogy ha valaki börtönbe megy ezért, az ő legyen.

Mindezt mondta úgy, hogy minap született meg első gyermeke, a Grimesszal közös X Æ A-12 Musk. (Ez a teljes neve babának.)

Egyúttal ezzel Musk egy lépést mindenképp megtett azoknak a tech-vállalkozóknak a csoportjába, akik hajlamosak a törvényeken kívül helyezni magukat. Más kérdés, hogy a legfrissebb hírek már arról szólnak, hogy maga az elnök, Donald Trump is támogatja Musk lépését.

Innen.