keresés menü

Világ száz legjobbdolga: hawaii pizza

Nem a világ száz legjobb dolga lesz ITT összegyűjtve, hanem száz legjobb dolog. Olyanok, amik nem annyira nyilvánvalóak, mégis a maguk kategóriájában verhetetlenek. És igen, ide tartozik az ananászos, ismert fantázianevén hawaii pizza is!

Én imádom az olaszokat, és bocs most nekik, de ha valami ennyire ki tud valakit akasztani, mint a hawaii pizza ebben a videóban, az már azért csak tud valamit!

Hogy is kezdődött a hawaii pizza története? “1962-ben egy átlagosnak tűnő napon Sam Panopoulos gondolt egy merészet, és kinyitott egy ananászkonzervet. A gyümölcsöket lecsöpögtette, majd rátette egy hagyományos sonkás pizzára, majd bevágta éttermének sütőjébe” – foglalta össze pár éve a 444 a hawaii pizza indulását. Kanadában jártunk. Vagyis járt a sztori.

Innentől pedig már, ahogy mondani szokás, történelem. Én pedig ebben semmi rosszat nem látok. Mert tulajdonképpen mi is a hawaii pizza? Egy olasz étel merész kiegészítése. Ananásszal? Na és, annyi mindent tettek már a pizzára, miért ezzel legyen akkora baj? Azért ez nem egy vifonleves-mértékű vagy parizerszerű szörnyűség.

Vagy az a baj, hogy ez ilyen rohadt népszerű lett? Nem lenne túl erős érvelés, hiszen nagyban hozzájárult a pizza és a pizzázás népszerűségéhez is. Ha megnézzük a szupermarketek fagyóit, a pizzák negyede/ötöde hawaii. És itt a mélyhűtőkkel jutunk el talán a lényeghez:

Amit a hawaii pizza adott a pizzázásnak, azt a pizzakultúra kurvára nem értékelte. Sőt tovább megyek, a gasztrokultúra is semmibe vette.

Én inkább a zenei közeg felől jövök, de ha ott lett volna egy ilyen megosztó műfaj, mint a pizzák esetében a hawaii, akkor ott a leggatyább punkoktól kezdve a szabadzenés elszállásokig mindenhonnan érkeztek volna reflexiók rá különféle attitűdökkel. De amúgy hallottam ám, hogy van fine dining rakott krumpli is meg hasonlók, mert a gyerekkori emlékek fontosak. A hawaii pizza meg nuku? Nahát!

Így az, hogy az ananászos pizza a része lett a világ legjobb dolgait listázó rovatnak, csak egy álom. Sosem ettem jót.

Készítenek valahol tényleg klasszat? OK, boomer, jöhet a levél: info@urbanplayer.hu

Viszont a fantáziámban van egy este, hogy három (najó, 4!) Peroni után odaesünk Nápolyban egy utcai pizzáshoz, hogy adjon már két szelet kurva jó ananászos pizzát. Erre ő rettenetesen gonoszan néz, majd mire már-már megijednénk, elkezd röhögni, hogy “ezazgeci” (persze olaszul), és elém teszi életem legjobb pizzáját, ami végre: hawaii.

Vannak ám még váratlanul kurvajó dolgok az életbe: