A 27 éves Brian Limnek egészen 2010-ig fogalma sem volt arról, mi az a gloving. Aztán a barátnője megmutatta neki. Azóta egy multimillió dolláros gloving-biznisz, az Emazing Lights vezetője.
Gloving = gloves + glowing, azaz parázsló kesztyűk, amikbe LED-eket építenek, és egoista bulizók kelléktárának fontos eleme lehet.
Limmel időközben már kicsit elszaladt a ló is, egyszer azt találta mondani a glovingról, hogy az olyan most, mint a breaktánc a korai éveiben. Mi ekkora forradalmat nem látunk mögötte, mert a cirkuszi EDM-hullám azért még nem mosott el mindent, legalábbis nem Magyarországon, még a bazári Balaton Sound partjait is legfeljebb csak nyalogatják a lumenek. Az ő lelkesedését persze értjük, hiszen a vállalkozása minden évben 20-30 százalékkal nő.
Természetesen a legnagyobb kérdés a bármilyen világító biszbaszok kapcsán, hogy hol a helyük az elektronikus tánczenei partikon. Hogy ez tényleg komoly dilemma, annak ékes példája volt ez év februárjában a legjobb hazai technosorozat, a Technokunst facebookos posztja, amiben óvatosan kifejtették, hogy ők a fényrudakból, ha lehet, nem kérnek. Ott akkor olyan példa nélküli kommentáradat született, amiben ma is érdemes kicsit elveszni, hiszen annyian szólalnak meg és annyiféleképpen, ahány olvasata van ezeknek a vicces kiegészítőknek.
Az biztos, hogy ami régen a rave-éra fontos emblémája volt, ma már inkább egy figyelemfelhívó eszköz, aminek nem sok köze van az eredeti savas élményekhez. Kicsit másképp nézhetett ki a villódzás egy pusztulat gyártelepen a 90-es évek elején, mint ma egy David Guetta-kiállásban, két brandingelt koktélospohár között lépdelve. És ezen sajnos az sem segít, hogy Lim felhívja a figyelmet rá: a ledes kesztyűkkel sokan naponta hosszú órákat gyakorolnak, hogy jól teljesítsenek vele szombat este.
Végül egy könnyed gazdasági trivia, csak hogy ne komolykodjuk túl: Lim ebben az évben előreláthatólag 8 millió dolláros (1,9 milliárd forint) bevétellel számolhat.
(via CNBC, Stoney Roads, LA Weekly)