A napfény városa, ami messziről érkezetteknek csak Szeged, a helyieknek pedig Sun City, még 2005-ben dobta ki magából a RESTLESS márkát, amit két graffitis kezdett el, de elég hamar túlnőtt a hiphop közegen, hogy mára egy jól csengő névvé váljon.
Jó nagy halom befektetett energia, újabb és újabb fejlesztések állnak a projekt mögött – mondják ők, mi meg el tudjuk ezt hinni, már csak a legújabb lookbookjukat nézve is, ami minden tekintetben megfelel a nemzetközi mércének: fények, élek, mozdulatok, minden a helyén. De legfőképpen a sörösüvegek! Merje állítani bárki, hogy az alábbi fotók után nem akar egy indiánnyári naplementét itt eltölteni:
Azt is írják magukról még:
Az egyhangúság elkerülése végett folyamatosan hívunk meg vendég designereket egy-egy kollekció elkészítéséhez, így számos hazai és külföldi grafikussal dolgoztunk már együtt, mint például: DREZ, NIKON, BLIK, A-MAN, GREEDGRAFIX, vagy épp az új kollekcióban SEKOND és a szerbiai FULL MOON. Jelenleg készül a MANTRA titkos laboratóriumában második kollaborációnk, egy limitált szériás kapucnis pulóver formájában.
Sőt, támogatnak még olyan tehetségeket is, mint Funktasztikus, az NKS, vagy az egyik legsikeresebb magyar görkorcsolyás, Szilágyi Krisztián.
Az új kollekcióval párhuzamosan elkészült az új weboldal is, amit itt nézhet meg mindenki, Lénárt Gábor fenti fotói mellé pedig Guba Gergő egy videót is gründolt. Minden további infó az előző link mögött!